Felkészülés: nem bírt egymással a Haladás és az Újpest Szombathelyen

2011.02.05. 13:47
Címkék
A Haladás 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpest labdarúgócsapatával felkészülési mérkőzésen.

Akár azt is mondhatnánk, hogy fejlődött az Újpest, hiszen bő két héttel ezelőtt még 3–1-es vereséget szenvedett Szombathelyen. A mostani végeredmény már az első félidőben kialakult, miután Sitku Illés góljára Branislav Fodrek válaszolt. Akár azt is mondhatnánk, hogy fejlődött az Újpest, hiszen bő két héttel ezelőtt még 3–1-es vereséget szenvedett Szombathelyen. A mostani végeredmény már az első félidőben kialakult, miután Sitku Illés góljára Branislav Fodrek válaszolt.

Tóth Péter arcát nagy erővel eltalálta egy labda, a Haladás-játékost kórházba szállították, míg Guzmics Richárd enyhe agyrázkódást szenvedett.

 

FELKÉSZÜLÉS
SZOMBETHELYI HALADÁSÚJPEST 1–1 (1–1)
Szombathely, 200 néző. V: Király K.
HALADÁS: Rózsa (Mursits) – Schimmer, Guzmics (Lattenstein), Rajos (Irhás), Tóth P. (Devecseri) – Nagy I. G., Simon Á., Sipos N.(Jagodics), Halmosi – Fodrek, (Oross), Kenesei K.
ÚJPEST: Balajcza (Horváth T.) – Szokol, Vermes (Rubus), Jhonnes (Kiss Z.), Takács Z. – Magos (Simek), Matos (Egerszegi), Mitrovics, Balogh B. (Rasztovits) – Sitku (Rajczi), Lázár B. (Ahjupera)
G: Fodrek (39.), ill. Sitku (28.)
Legfrissebb hírek

Vízilabda: az 5. helyért folytatják a magyarok az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
1 órája

Kosár: a 15. helyet szerezték meg az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
1 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
1 órája

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
3 órája