Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

B. T.B. T.
2026.08.15. 12:46
null
A kisvárdai Bohdan Melnik (pirosban) igyekszik emlékezetessé varázsolni a jubileumi mérkőzését (FOTÓ: CZINEGE MELINDA)
Az ukrán-magyar Bohdan Melnik az első futballista, aki kisvárdai színekben lejátszhatja a 200. NB I-es mérkőzését.

A kisvárdai klubfutball történetének 235. NB I-es mérkőzése következik, és azokból Bohdan Melnik éppen a kétszázadikon léphet pályára szombaton Nyíregyházán. Az ukrán-magyar középpályás 2017-ben érkezett a szabolcsi klubhoz, és az NB II-es fellépésekkel együtt a mostani lehet a 227. bajnokija. Az összes élvonalbeli mérkőzéseinek száma is 227 lehet, hiszen amikor egy évig távol volt Fehérváron, akkor is 27 találkozón szerepelt.

 

„Az első magyar NB I-es meccsemet a 2018-as őszi szezon második fordulójában játszottam, amikor a jelenlegi edzőnk, Supka Attila által irányított Honvéd otthonában négy-nullára kikaptunk – mondta lapunk érdeklődésére Bohdan Melnik. – Rohan az idő... Azért érkeztem kilenc éve Magyarországra, hogy valami ilyesminek legyek a részese, sokat köszönhetek a Kisvárdának, hogy valóra vált több álmom is. A másodosztályban kezdtem, aztán az élvonalban a mostani már a nyolcadik évadom itt, miközben egyet Fehérváron is játszottam. Annyi minden történt azóta, hogy szinte már nem is emlékszem a kezdetekre.”

Ennek megfelelően kellett egy kis segítség ahhoz, hogy felidézzük a 29 éves középpályás századik élvonalbeli fellépését, amelyre 2022. február 26-án Zalaegerszegen került sor.

„Így már emlékszem, gól nélküli döntetlent játszottunk az orosz–ukrán háború kitörését követően két nappal. A meccs előtt és után folyamatosan a telefonomat nézegettem az otthonról érkező hírek miatt, aggódtam a szeretteimért is.”

A szombati ellenfél, a Nyíregyháza Spartacus elleni mérkőzéseken történtek annál jobban megragadtak az emlékezetében.

„Az előző bajnoki évben három döntetlent játszottunk a megyei riválissal, plusz az NB II-ben, 2017–2018-ban is mind a kétszer ikszre végeztünk, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy legyőzzük! Érdekes, fehérvári játékosként először három-hármas eredmény részese voltam az új nyíregyházi stadion avatóján, úgyhogy a gól nélküli meccstől a gólzáporosig mindenfélében volt már részem. A Vidivel azért egyszer legyőztük a Szparit, majd a harmadik összecsapáson egy-nullás vereséget szenvedtünk, és azon a mérkőzésen ráadásul ki is állítottak a nyíregyházi stadionban. Remélem, ezúttal nem történik hasonló, fel kell készülnünk a kemény csatára a hazaiak ellen. Supka Attila vezetőedzőt jól ismerem, hiszen a 2020-2021-es idényben dolgoztam már vele, de a többieknek új lehetett az elején az ő felfogása. Megpróbálunk minden meccsen fejlődni valamiben, ha így lesz, egyre jobbak leszünk."

És milyen érzés klubikonként pályára lépni? Bohdan Melnik ugyanis az első futballista, aki kisvárdai színekben eléri a kétszázas mérföldkövet az NB I-ben.

„Arról nem nekem kell beszélnem, hogy miként ítélnek meg a klubon belül, de boldog vagyok, hogy ilyen sokra vittem itt, és bízom benne, még sokáig tudom segíteni a csapatot.”

Fotó: Czinege Melinda

Nyíregyházi oldalon is van, pontosabban volt jubiláló, hiszen Katona Bálint vasárnap Debrecenben a 100. NB I-es mérkőzésén lépett pályára. A 23 éves támadó középpályás szívének különösen kedves ellenfél a Kisvárda, hiszen kecskeméti futballistaként a 2022–2023-as évadban a szabolcsiak elleni mindhárom mérkőzésen betalált, és a három gólból kettő is 1–0-s győzelmet eredményezett. A Szpari játékosaként eddig 31 bajnokin lépett pályára, és egyszer volt eredményes, 2025. október 4-én a ZTE ellen (3–1).

A szombati bajnokin a négy meccsre eltiltott Bódog Tamás vezetőedző helyett Miski Zoltán irányítja a nyíregyházi együttest.

Jubileumi meccs után következik a kedvenc ellenfél

4. FORDULÓ
Augusztus 14., péntek
Kispest-Honvéd FC–Vasas FC 1–2
Augusztus 15., szombat
16.30: Újpest FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
17.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+)
Augusztus 16., vasárnap
16.30: Debreceni VSC–ETO FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Puskás Akadémia FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
Augusztus 17., hétfő
17.30: Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
1 órája

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
2 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
7 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
19 órája

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:12

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00