FTC: Remélem, az öt válogatott védő megoldja a feladatokat - Dragóner

2011.02.18. 10:05
Címkék
Dragóner Attila a Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapjának, az ftc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: sérülése immár a múlté, és reméli, hogy a védelem stabilabb lesz a tavasszal.

„A sérülés utáni rehabilitációs időszakban nagyon sokat dolgoztam, és a téli szünetben olyan állapotba hoztam magam, hogy a januári felkészülés során ne legyen problémám – kezdte mondandóját a 28-szoros válogatott Dragóner. – Ez be is igazolódott, hiszen végig ott voltam az edzéseken, csak azt a két napot hagytam ki, amikor a bokámra kaptam egy rúgást és bevérzett."

„Úgy gondolom, hogy az ősszel kicsit átalakult a csapat védekezése, Tutorics és az én hosszú sérülésemmel más játékosokra hárult nagyobb szerep a bajnokság első részében. Ennek voltak negatív és pozitív eredményei, de remélem, az öt válogatott védő – köztük én magam is – megoldja a tavaszi feladatokat" – tette hozzá a 36 esztendős hátvéd.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 perce

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
37 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
41 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
1 órája

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája