Szolnok: lett kapussal erősítenek, és még keresnek egy csatárt

2011.02.18. 12:25
A lett kapus, Vitalijs Melnicenko elfogadta a szolnokiak szerződésajánlatát, így a tavaszt a labdarúgó NB I újoncánál tölti – adta hírül a szoljon.hu regionális portál.

Simon Antal vezetőedző mérkőzésen is tesztelte a korábban Zalaegerszegen is próbálkozó lett kapust, aki az idény végéig a bennmaradásért küzdő csapat szolgálatába állt.

Mint arról korábban beszámoltunk, az utánpótlás-válogatott Szabó Lászlóra is igényt tartott volna az újonc, ám kiderült, a játékos a 2010–2011-es szezonban Ligakupa-meccsen szerepelt az MTK-ban, majd bajnoki összecsapáson a Ceglédben is, így az idén júliusig újabb klubba már nem igazolható.

„A hét végén lezárul az átigazolási időszak, ennyi időnk maradt, hogy egy csatárt, esetleg egy szélső védőt találjunk még" – érzékeltette Simon Antal, hogy a hétvége eseménydúsnak ígérkezik a Szolnok háza táján. A szoljon.hu említést tesz Goran Vujovics (Videoton) esetleges kölcsönvételéről, hozzátéve: nagy szerencse és sok pénz kellene az üzlet nyélbe ütéséhez.

Legfrissebb hírek

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
5 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
19 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:48

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02