Újpest: Balajcza Szabolcs viseli a kapitányi karszalagot a tavasszal

2011.02.26. 10:08
Balajcza Szabolcs, az Újpest labdarúgócsapatának kapusa szombaton nevelőklubja, a Kaposvár ellen újra csapatkapitányként léphet pályára a lila-fehéreknél. A hálóőr korábban már betöltötte e pozíciót a gárdánál, most azonban csak helyettesnek érzi magát Vermes Krisztián sérülése miatt – olvasható az ujpestfc.hu-n.

„Csapatkapitány-helyettesnek nevezett ki a szakmai stáb, és én még mindig annak tartom magam, hiszen csupán addig töltöm be a csapatkapitányi tisztséget, amíg Vermes Krisztián fel nem épül. Az egész együttest nagyon megfogta Krisztián keddi súlyos sérülése, a szombati bajnoki miatta is fontos, érte is játszunk” – nyilatkozta Vermes.

„Ami a tavaszi nyitó mérkőzésünket illeti, ugyan régóta itt játszom Újpesten, ám a nevelőklubom ellen pályára lépni mindig ad egyfajta plusz motivációt. Nem szeretnék ígérgetni és jósolni a tavaszra, majd az első tétmeccsek bizonyítják, hogyan sikerült a felkészülésünk és milyen formában vagyunk. Úgy érzem, hogy az utolsó két-három találkozón már jól játszottunk, és a fiatalok is egyre bátrabbak, egyre jobban beépülnek a csapatba.”

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
16 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 12:19