Vasas: Nagy Patrik és Ponczók Csaba csatlakozhat még a tavaszi kerethez

2011.02.18. 10:21
Címkék
Vancsa Miklós, a Vasas labdarúgócsapatának sportigazgatója a vasassc.hu-nak adott interjújában összegezte a téli átigazolási időszakot, valamint elárulta: további két játékos csatlakozhat még az angyalföldiek tavaszi keretéhez.

„Eddig hat új labdarúgó érkezett hozzánk, és csakis olyan futballistákat szerződtettünk, akiknek a vezetőedző szakmai terveiben is helyük volt. Ezek létrejötte – azt hiszem, bátran kijelenthetem – elsősorban Komjáti András és a saját jó kapcsolataimnak volt köszönhető" – ecsetelte Vancsa Miklós.

„Szerződést kötöttünk Németh Gáborral és Lisztes Krisztiánnal, az előbbivel fél-, míg az utóbbival másfél éveset. Rajtuk kívül a tavaszi idényben nálunk szerepel kölcsönben Rezes László és Szilágyi Péter Debrecenből, Kulcsár Dávid a Ferencvárosból és Présinger Ádám a Videotonból. Velük kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy mindegyikük több más klub kívánságlistáján is szerepelt, így jelentős sikernek tartom, hogy végül hozzánk kerültek. A kiszemeltjeink közül egyedül Nikolov Balázs megszerzése nem sikerült, bár attól sem álltunk távol."

„A hétvégén kerül sor a tavaszi idényben szereplő keret végleges kialakítására, ami óhatatlanul a szűkítésével is jár majd. Addig még két futballista csatlakozása képzelhető el, az egyik közülük Nagy Patrik, aki már egy hete nálunk készül és Vörösbaranyi József játékosügynök ajánlására teszteljük, a másik pedig szintén kölcsönjátékos lenne, a Videoton korosztályos válogatott támadó középpályásáról, Ponczók Csabáról van szó. Úgy gondolom, ezzel a játékoskerettel a kiesés kérdése nem lesz téma a tavasszal, és nagyon bízom abban is, hogy szurkolóink is teljes mellszélességgel a csapat mellé állnak" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 perce

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
37 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
41 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
1 órája

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája