FTC: Knolt aligha tudnák megfizetni, nem szerződik Magyarországra

2011.09.02. 12:02
Címkék
Korábban beszámoltunk róla, hogy Ruud Knol személyében a Ferencvárosnál járt egy 30 éves holland védő, de úgy tudjuk, nem valószínű, hogy a zöld-fehérek játékosa lesz.

„Knol Ferencvároshoz szerződése nem aktuális" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Georgi Attila, a 30 éves holland védő ügyeit intéző Sports Entertainment Group menedzseriroda magyarországi képviselője.

Georgi Attila hozzátette, korábban valóban volt róla szó, hogy a közvetítésével még érkezik játékos a Ferencvároshoz, de ennek az esélye csökkent, ugyanis az általa képviselt holland iroda futballistái többnyire már elkeltek.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy a fent említett Knol járt ugyan Magyarországon, ám nem próbajátékra érkezett, hanem a barátját, Mark Ottent látogatta meg, és a Ferencvárosnál engedélyezték neki, hogy edzésen is részt vegyen.

Knol korábban megfordult a Vitesse-ben, a PAOK-ban és a Sparta Rotterdamban is, míg jelenleg szabadon igazolható, de úgy tudjuk, az ő szerződtetése túl drága lenne a Ferencvárosnak.

Legfrissebb hírek

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
54 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
1 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
1 órája

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
1 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
2 órája