NB I: A pápai meccsünk után fontos győzelmet arattunk - Supka

2011.09.17. 19:45
Címkék
A Bp. Honvéd 2–0-s győzelmet aratott a Bozsik-stadionban az Újpest ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. Supka Attila, a házigazdák szakvezetője a mérkőzés után kiemelte: fontos győzelmet arattak.

„Fontos meccset nyertünk meg, főként a pápai bajnokink után, amelyen megnyert mérkőzést veszítettünk el – nyilatkozta az összecsapást közvetítő Sport Tv-ben Supka Attila. – Az első félidőben kereste a fogást egymáson a két csapat, a gólunk után viszont több helyzetet dolgoztunk ki, akkor tovább tudtuk volna növelni az előnyünket. Ezt végül sikerült is megtennünk, de kettő nullás vezetésünk után nagyon visszahúzódtunk a saját kapunk elé, teret adtunk a vendégeknek, és benne volt a mérkőzésben az újpestiek gólja. Ebben a periódusban hiába kértem a játékosaimtól, hogy tartsuk meg és járassuk a labdát, várjunk a legjobb pillanatra, hogy gyors embereinket üres területre be tudjuk indítani, ezzel ellentétben sokszor mégis kapkodva, vaktában lövöldöztük be a labdákat.”Supka Attila. – Az első félidőben kereste a fogást egymáson a két csapat, a gólunk után viszont több helyzetet dolgoztunk ki, akkor tovább tudtuk volna növelni az előnyünket. Ezt végül sikerült is megtennünk, de kettő nullás vezetésünk után nagyon visszahúzódtunk a saját kapunk elé, teret adtunk a vendégeknek, és benne volt a mérkőzésben az újpestiek gólja. Ebben a periódusban hiába kértem a játékosaimtól, hogy tartsuk meg és járassuk a labdát, várjunk a legjobb pillanatra, hogy gyors embereinket üres területre be tudjuk indítani, ezzel ellentétben sokszor mégis kapkodva, vaktában lövöldöztük be a labdákat.”

Legfrissebb hírek

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
4 perce

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
25 perce

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
52 perce

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
57 perce

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
1 órája

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
1 órája