NB I: Fehérváron nem lehet azt megcsinálni, amit mi tettünk - Aczél

2011.09.10. 19:45
Címkék
A Videoton labdarúgócsapata az utolsó pillanatokban szerzett góllal legyőzte a Haladást hazai pályán. A vendégek edzője, Aczél Zoltán a Sport Televíziónak elmondta, rendkívül csalódott az eredmény miatt, hiszen az egy pontra rászolgáltak volna, míg a hazaiak mestere, Paulo Sousa szerint nagyon jó Haladást győztek le.

„Csalódott vagyok, hiszen nem érdemtelenül szereztünk volna pontot. Az utolsó tíz-tizenöt percért bosszús vagyok, mivel nem ezt kértem a fiúktól. Az első félidőben három-négy százszázalékos ziccerünk volt, de kihagytuk, a második játékrészben is jól futballoztunk, viszont az utolsó tíz percre nincs magyarázat. Ezt nem lehet megcsinálni itt Fehérváron, de sehol sem. Sajnos a játékosaim ezt nagyon sokszor „bemutatják”. Labdát kell tartani, támadásba átmenni, de mi magunkra húztuk őket és így magunkat végeztük ki” – mondta Aczél Zoltán.

„Elsősorban az eredménnyel vagyok elégedett, hiszen sok mindennel meg kell küzdenünk. Kijött a csapatnak az igazi tulajdonsága, és nagyra kell értékelni a nagyon jó Szombathely legyőzését” – nyilatkozta Paulo Sousa.

Legfrissebb hírek

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
4 perce

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
16 perce

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
7 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
7 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
7 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
7 órája