NB I: Komoly tanulsággal szolgált számomra a találkozó - Prukner

2011.09.23. 20:29
Címkék
Háromgólos (4–1) vereséget szenvedett a Zalaegerszeg labdarúgócsapata Székesfehérváron a házigazda Videotontól az élvonalbeli bajnokság 10. fordulójában. Prukner László, a vendégek vezetőedzője a mérkőzés után elmondta: a látottak sok tanulsággal szolgáltak számára játékosairól.    
„Amint arra a Videotontól számítani lehetett, az első tizenöt percben nekünk estek a házigazdák, de sikerült kivédekeznünk ezt a periódust, igaz kis szerencsével – mondta a találkozót közvetítő Sport Tv-ben Prukner László. – Utána megfelelőn játszottunk, ha lehet ezt így kijelenteni a négy egyes vereséget követően. Az első félidőben megvoltak a helyzeteink a gólszerzésre, sőt, talán még veszélyesebbek is, mint a hazaiaknak, mégis ők találtak a hálóba. A fordulás után hasonló történt, akkor két ziccerünk, vagy góllal kecsegtető helyzet adódott előttünk, mégis mi kaptunk újabb gólt. Ezek lélektanilag nehéz pillanatok voltak, néhány játékosom nem is tudta feldolgozni, páran elveszítették a motivációjukat. Ebből kiindulva komoly tanulsággal szolgált számomra a találkozó, melyik játékosom az, akire lehet számítani és ki az, akire nem. Néhányan taktikailag, technikailag és erőnlétileg sem érik el ezt a szintet, neveket nem szeretnék mondani. Egyrészt meg öltözői belügyként kezelem, másrészt a mérkőzés hatása még itt munkál bennem.”
Legfrissebb hírek

US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Tenisz
27 perce

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
31 perce

17 év után lesz új elnöke a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Atlétika
56 perce

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
1 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
2 órája

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
8 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
8 órája