Nem tudta kihasználni a Pécs botlását a Honvéd

2011.09.10. 21:27
null
Ferenczi István (sárga mezben) gólja is kellett a pápai győzelemhez (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A Lombard Pápa 3–1-re legyőzte a Budapest Honvédot az NB I 8. fordulójában, a kispesti együttes így nem tudott a dobogóra fellépni. A Pápa a második félidei játékának köszönhetően teljesen megérdemelten nyert.

A Honvéd remekül kezdte a bajnokságot, a 8. forduló előtt a negyedik helyről várhatta a Pápa elleni találkozót. A kispesti játékosok azzal a tudattal léphettek pályára, hogy az esetleges győzelemmel megelőzik az Újpesten vereséget szenvedő Pécset.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Pápa?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ennek ellenére elég lagymatag iramban kezdődött a meccs, inkább egymás rugdosásában jeleskedtek a pályán lévők. Az első helyzetre a 7. percig kellett várni a publikumnak, amikor Danilo próbálta bevenni Szűcs Lajos kapuját egy emeléssel – sikertelenül.

A hazai csapat megpróbált tempót váltani, ám a félidő közepétől már egyértelműen a Honvéd került fölénybe, a 30. percben a vezetést is sikerült megszereznie a vendég csapatnak. Hajdú Norbert 24 méterről végzett el szabadrúgást, lövését Szűcs nem tudta hárítani (0–1).

A gól után is a fővárosi csapat maradt lendületben, Danilo két alkalommal is gólhelyzetbe került, ám újabb gól már nem született, így a szünetben a Honvéd vezetésével mehettek pihenőre a játékosok.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Bp. Honvéd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második félidő elején a Pápa megpróbált nyomást gyakorolni a Honvédra, aminek köszönhetően sikerült begyötörni az egyenlítő gólt. Marics passza után Ferenczi talált be közelről (1–1).

Ezután is támadásban maradt a hazai együttes, Présinger beadása után Botis öngóljával a fordítás is összejött a második félidőben teljesen indiszponáltan játszó Honvéd ellen. (2–1).

De még korántsem volt vége a kispesti rémálomnak! Totadze szöglete után Lovrencsics fejelt gólt a kapu torkából (3–1).

A Honvédon érződött, hogy beletörődött a sorsába, és így az eredményben már nem történt változás, megérdemelten győzött a Pápa.


NB I
8. FORDULÓ
Lombard Pápa–Bp. Honvéd 3–1 (Ferenczi I. 59., Botis 64. – öngól, Lovrencsics 75., ill. Hajdú N. 30.)
AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 8 7 1 16–5 +11 22
2. Győri ETO FC 8 7 1 15–5 +10 22
3. Pécsi MFC 8 5 1 2 12–13 –1 16
4. Bp. Honvéd 8 5 3 17–10 +7 15
5. Videoton 8 4 1 3 12–6 +6 13
6. Lombard Pápa 8 4 1 3 9–8 +1 13
7. Kecskeméti TE 8 3 3 2 16–11 +5 12
8. DVTK 7 3 2 2 11–8 +3 11
9. BFC Siófok 8 2 3 3 7–7 0 9
10. Paksi FC 7 2 3 2 12–14 –2 9
11. Szombathelyi Haladás 8 2 2 4 7–10 –3 8
12. Kaposvári Rákóczi 8 1 4 3 11–16 –5 7
13. Vasas 8 1 3 4 9–16 –7 6
14. Újpest FC 8 1 2 5 9–13 –4 5
15. Ferencváros 7 2 5 4–10 –6 2
16. ZTE FC 7 1 6 4–19 –15 1
Legfrissebb hírek

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
4 perce

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
16 perce

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
7 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
7 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
7 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
7 órája