Paks: Csernyánszkiék görcsoldó győzelemre készülnek Debrecenben

Vágólapra másolva!
2011.09.14. 15:33
A Paksi FC kapusa, a korábban a DVSC-ben is futballozó Csernyánszki Norbert volt csapata honlapjának nyilatkozott a tolnai és a hajdúsági gárda vasárnapi, debreceni mérkőzése kapcsán.

„Novemberben lesz három éve, hogy eljöttem Debrecenből, és Paksra igazoltam. Az idei év sok mindenért kárpótolt, ugyanis az első két paksi idényem nem volt túl sikeres. A csapat most remekelt, megnyertük a Ligakupát, ezüstérmesek lettünk a bajnokságban, emellett a válogatott keretnek már folyamatosan a tagja vagyok. Jelenleg kicsit hullámzó a csapat teljesítménye, úgyhogy hiányzik egy görcsoldó győzelem. Nagy bravúr lenne, ha Debrecenben sikerülne nyernünk, de ez a szándékunk" – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Csernyánszki Norbert.

„A nemzetközi indulásnak voltak előnyei és hátrányai is. Például Skóciában olyan körülmények között futballoztunk, hogy utána nem volt könnyű visszazökkeni a magyar valóságba. Fizikális gondok egyáltalán nem adódtak, a Pápa ellen például az utolsó negyedórában egykapuztunk, Kaposváron is jól futballoztunk, bírtuk erővel, viszont mentálisan kicsit megviselte a csapatot a nemzetközi szereplés, mégsem cserélné el soha senki azokat az élményeket, amelyeket átéltünk" – tette hozzá a Paks kapusa.

„Rengeteget kaptam Debrecentől, soha nem felejtem el, a szívem csücske a város, szerettem ott élni. Néhány cimborával a mai napig tartom a kapcsolatot, úgyhogy mindig kicsit más, ha a Lokival játszunk idegenben. A négy és fél év kitörölhetetlen" – beszélt a múltról Csernyánszki.

„A Loki nagyon jó passzban van, mutatói önmagukért beszélnek, nekünk azonban mindig feküdt, ha papíron erősebb ellenféllel találkoztunk, ezekből a meccsekből rendre jól jöttünk ki, úgyhogy bízom ebben a forgatókönyvben. Tény és való, hogy az eddigi eredmények tekintetében a Győr és a Debrecen kimagaslik a mezőnyből, de egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Ahogy az elején is mondtam, azért megyünk Debrecenbe, hogy bravúrt érjünk el" – tekintett előre a vasárnapi DVSC–Paks mérkőzésre a kapuvédő.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21

Bemutatkozott az új tulajdonosi kör Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 13:19
Ezek is érdekelhetik