Pollák megkapta a pénzét, de nem járhat edzésre

2011.09.27. 17:10
null
Rajczi Péterékkel már az edzőpályán sem lehet együtt Pollák Zoltán (balra) Újpesten (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Az NB I-ben szereplő Újpest labdarúgócsapata továbbra sem engedi be csapata edzéseire Pollák Zoltánt. A határozat nemcsak az első csapatra vonatkozik, hanem az NB II-ben szereplő tartalékra és a korosztályos együttesekre is. A Nemzeti Sport múlt hét pénteki számában a klub vezetőire panaszkodó 27 éves balhátvéd büntetésből járt így, a szerződését nem bontják fel, felkészülését határozatlan ideig egyedül, az Újpest szakmai stábjának felügyeletével végzi.

 

A klub közleménye szerint hétfőn és kedden minden vitatott kérdés megoldódott a játékos és az Újpest között.

„A játékos teljes egészében megkapta járandóságait, amiről nyilatkozatot is tett a klub felé, így Pollák Zoltán felé továbbra sincs semmilyen elmaradása az Újpest FC-nek – áll az Újpest honlapján megjelent közleményben. – Pollák Zoltán szerződését a klub nem bontotta fel, amely továbbra is 2013 nyaráig van érvényben.”

„Pollák Zoltán súlyos fegyelmi vétsége miatt az Újpest FC vezetősége úgy döntött, hogy a játékos határozatlan ideig sem az első, sem a második csapat edzéseit nem látogathatja. A játékosnak a szakmai stáb a hét minden napján külön foglalkozást tart, biztosítva a játékos sportszakmai fejlődésének lehetőségét. Az üggyel kapcsolatban az Újpest FC-nek további közlendője nincs, a »Pollák-ügyet« lezártnak tekinti."

POLLÁK A KLUB HONLAPJÁN BOCSÁNATOT KÉRT

„Azzal kell kezdenem, hogy félreértés volt a részemről, amikor arról nyilatkoztam, hogy az ügyvezető igazgató kirúgott. Azt a beszélgetést túlreagáltam, nem így kellett volna kezelnem a helyzetet, és ezzel sokakat félrevezettem. Elnézést kérek a klubtól a nyilatkozatomért, és a tulajdonostól azért, mert megsértettem. Szeretnék mindent megtenni azért a jövőben, hogy az Újpest FC újra számítson a játékomra" – idézte Pollák Zoltánt az ujpestfc.hu.

 

A kétszeres válogatott Pollák számára nem éppen kedvező hír, hogy a posztjára próbajátékos érkezett Hollandiából: a 26 éves holland Ferne Snoyl két napig szerepel próbajátékon a lila-fehér együttesnél, majd azután döntenek a szerződtetéséről.

Snoyl korábban megfordult a skót és a holland élvonalban is. Futballozott az Aberdeenben, első felnőtt mérkőzését pedig a Feyenoordban játszotta. Legutóbbi klubjánál, a NAC Bredánál az idén nyáron járt le a szerződése, így ingyen igazolható.

Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
33 perce

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
1 órája

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
1 órája

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
1 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2 órája

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
2 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
2 órája

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2 órája