DVSC: Nehéz lesz megtörni a pécsiek hazai veretlenségét - Varga

2011.10.20. 12:22
Címkék
Varga József, az NB I élén álló Debrecen válogatott védője szerint a vasárnapi Pécs elleni mérkőzésen nehéz lesz megtörni a hazai csapat hazai veretlenségét, de mivel a baranyaiak már nincsenek olyan jó formában, mint az idény elején, meglehet a három pont.
„Az újonc csapatok általában a bajnokság elején jól szerepelnek, így volt ez a Péccsel is, de most egy kicsit hullámvölgybe kerültek – mondta Varga József a DVSC honlapjának. – Hazai pályán azonban erősek, ott gyűjtögetik a pontokat. Nehéz meccs lesz, mert nem könnyű ellenük játszani, de bízom a csapatban, hogy úgy folytatjuk, ahogy eddig teljesítettünk. Egy góllal, vagy többel nem számít, csak nyerjünk. Hozni kell a saját formánkat, és ha jó lesz a helyzetkihasználásunk, akkor megszerezzük a három pontot."
Legfrissebb hírek

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
20 perce

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
52 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája