Ferencváros: 12 milliárdból 22 ezres stadiont építene a kormány a klubnak

2011.10.21. 14:59
Címkék
A hárommilliárd forintnál nagyobb, állami szerepvállalással megvalósuló fővárosi építkezésekért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs egy interjúban elmondta, két év alatt, 12 milliárd forintból, 22 ezer fős stadiont építenének a Ferencvárosnak.

„Az FTC új vezetősége, Kubatov Gáborral az élen, úgy tűnik, meg tud állapodni abban, hogy visszaszerezze az Üllői úti stadiont, amit 2008-ban a magyar állam eladott, és ezzel zsákutcába is terelte a Fradi sorsát. Ha sikerül, szeretnénk egy huszonkétezres, korszerű futballstadiont építeni a Ferencvárosnak. A költségét tizenkétmilliárdra becsüljük. Bízom benne, hogy ha nekigyürkőzünk, két év alatt fölépül az új stadion” – nyilatkozta az index.hu-nak Fürjes Balázs kormánybiztos, aki kérdésre válaszolva hozzátette, a beruházás állami pénzből valósulna meg.index.hu-nak Fürjes Balázs kormánybiztos, aki kérdésre válaszolva hozzátette, a beruházás állami pénzből valósulna meg.

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
14 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
43 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
49 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
56 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
59 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája