FTC: Dragóner szerint nem mérvadó a Vidi rossz idegenbeli mérlege

2011.10.02. 11:18
Címkék
A labdarúgó NB I 11. fordulójának záró mérkőzésén a kieső helyen álló Ferencváros a címvédő Videotont fogadja. A fehérváriak tavaly 5–0-ra tudtak nyerni az Üllői úton, idén azonban még várat magára az első idegenbeli sikerük. Dragóner Attila, a zöld-fehérek korábbi játékosa szerint nem mérvadó a Vidi mérlege, és a Fradinak elsősorban a saját játékával kell törődnie.

„Meglepő számomra, hogy a tavalyi bajnokcsapatot ennyire kicserélték, de így is jó együttesnek tartom a Videotont – mondta Dragóner Attila az ftc.hu-nak. – A fehérváriak idegenbeli mérlege nem hízelgő, ezek azonban csak számok és adatok, amelyek előbb vagy utóbb megdőlnek. Ez nem azt mutatja, hogy vendégként rosszul játszottak, csak nem sikerültek az idegenbeli meccseik, de szerintem ez nem mérvadó a találkozó kimenetelével kapcsolatosan. Előbb vagy utóbb kiegyensúlyozott teljesítményt fognak nyújtani vendégként is, de a Ferencvárosnak hazai pályán nem a fehérváriakkal, hanem a saját játékával kell törődnie. Az akaratunkat rá kell erőltetni a vendégcsapatra, keresni kell a párharcokat és jól kell ezekből kijönni. Nem biztos, hogy sok helyzet alakul ki ezen a mérkőzésen, ezért azokat a lehetőségeket, amelyek előttünk adódnak, jó százalékban ki kell használnunk az eredményességhez."ftc.hu-nak. – A fehérváriak idegenbeli mérlege nem hízelgő, ezek azonban csak számok és adatok, amelyek előbb vagy utóbb megdőlnek. Ez nem azt mutatja, hogy vendégként rosszul játszottak, csak nem sikerültek az idegenbeli meccseik, de szerintem ez nem mérvadó a találkozó kimenetelével kapcsolatosan. Előbb vagy utóbb kiegyensúlyozott teljesítményt fognak nyújtani vendégként is, de a Ferencvárosnak hazai pályán nem a fehérváriakkal, hanem a saját játékával kell törődnie. Az akaratunkat rá kell erőltetni a vendégcsapatra, keresni kell a párharcokat és jól kell ezekből kijönni. Nem biztos, hogy sok helyzet alakul ki ezen a mérkőzésen, ezért azokat a lehetőségeket, amelyek előttünk adódnak, jó százalékban ki kell használnunk az eredményességhez."

Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
2 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
3 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
3 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
3 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
4 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
4 órája