Lombard: Bíró Péter szerint a csapat érdekében lépni kellett

2011.10.25. 08:53
Címkék
Bíró Péter az elmúlt három évben többször is nyilatkozott Véber Györgyről és az általa végzett munkáról. A Lombard Pápa tulajdonosa mindig elmondta, mennyire tiszteli az ifjú szakembert. Tegnap mégis közös megegyezéssel szakított vele, ám a véleménye nem változott.

„Nem tudtam tovább várni, egyszerűen muszáj volt lépnem – mondta Bíró Péter. – Számomra egyértelművé vált, hogy Véber Gyuri nem tud úrrá lenni a gondokon, és nem képes hatni a csapatra. Három év után eljött az a pillanat, amelyet nagyon sajnálok. Véber Gyuri jó edző, és ezt most is fenntartom, ám úgy tűnik, ennyi volt ebben a történetben számára. Egy új közegben, egy másik csapatnál megint bizonyíthat. De nekem a Pápa a legfontosabb, és nem engedhetem meg magamnak, hogy ez a hullámvölgy még tovább tartson. A legutóbbi öt meccsen tizenöt pontból kettőt szereztünk, de úgy is mondhatnám, harminckilenc megszerezhető pontból tizenöt lett a miénk. Ilyenkor egy tulajdonosnak mérlegelnie kell, s lehetőleg nem az érzelmeire hallgatni. Hiszek abban, hogy új edzővel újra sikeresek leszünk, elvégre jó a keretünk, és sokkal többre vagyunk hivatottak, mint ahogy jelenleg állunk..."

Edző néhány napon belül várható, addig Kovács László irányítja a csapatot.

A Véber Györggyel készült interjút itt olvashatják.

Legfrissebb hírek

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
14 perce

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
18 perce

Svájci centert igazolt az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Női kosár-vb: szombati csoportellenfelünk három negyeden át tartotta a lépést Dél-Koreával

Kosárlabda
54 perce

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
1 órája

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2 órája