NB I: Mintha ki sem jöttünk volna az öltözőből az 1. félidőben - Szpisljak

2011.10.01. 19:41
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a Vasas hazai pályán 3–0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó NB I 11. fordulójának fővárosi derbijén. A vendégek mestere Zoran Szpisljak véleménye szerint az első játékrészben háromszor kapituláló csapata mintha az egész félidőre az öltözőben ragadt volna.

„Nagyon fontos mérkőzés volt, örülök, hogy sikerült megszereznünk a három pontot, ezzel kicsit eltávolodtunk a kieső zónától – kezdte nyilatkozatát Marijan Vlak. – Beliczky nagyon jól teljesített kezdőként a csatársorban, szerintem a mérkőzés legjobbja volt, és Gáspár korai kiválását sem éreztük meg, mivel Sütő nagyszerűen helyettesítette.”Marijan Vlak. – Beliczky nagyon jól teljesített kezdőként a csatársorban, szerintem a mérkőzés legjobbja volt, és Gáspár korai kiválását sem éreztük meg, mivel Sütő nagyszerűen helyettesítette.”

„Az első félidőben mintha ki sem jöttünk volna az öltözőből – reagált Zoran Szpisljak arra a felvetésre, hogy a kezdésnél beragadt a csapata. – Nemcsak egyéni hibákat vétettünk, csapatként is gyengén játszottunk. A második félidőben feljavultunk kicsit, de jobban kell védekeznünk, több labdát szereznünk és jobban kell befejezni a támadásainkat is.”

Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
22 perce

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
56 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
1 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
1 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
1 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
2 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
2 órája