Torghelle-gól, de paksi győzelem Kispesten

2011.10.01. 17:03
null
Torghelle Sándor ugyan góllal tért vissza egykori klubjába, de csapata így is kikapott (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a harmadik helyen álló Honvéd az előző bajnokságban ezüstérmes Paksot fogadta. A vendégek az első félidő hajrájában Böde Dániel góljával szereztek vezetést, ráadásul két perccel később Jean-Baptiste Akassout a játékvezető kiállította, így emberhátrányba is kerültek a hazaiak. A kispestiek Sorin Botis fejesével azonban így is egyenlítettek a 62. percben. Ezzel nagy gólpárbaj kezdődött, amiből a vendégek jöttek ki jobban, hiszen Vayer Gábor két találatára csak Torghelle Sándor tudott válaszolni.


A kispestiek – akik szezonbeli öt hazai mérkőzésükből négyet megnyertek, s csak a nyitó fordulóban kaptak ki a Győrtől, azóta pedig még gólt sem kaptak otthon – szerették volna folytatni jó hazai sorozatukat, s már az első percektől kezdve nyomás alá helyezték a paksiak kapuját.


A nyolc év után most Kispestre visszatérő Torghelle Sándor már a 4. percben meg is szerezhette volna a vezetést, de közeli lövését blokkolni tudták a védők, míg Abass kétszer is csak centikkel lőtt a kapu mellé. Igaz, a hazai szurkolókban is meghűlt a vér, amikor a vendégek szereztek labdát a félpályánál, amellyel Vayer iramodhatott meg, de óriási helyzetben a kapu bal alsó sarka mellé lőtt.

A félidő hajrájában aztán Hrepka is ziccerbe került, s akár meg is tréfálhatta volna egykori csapatát, de nagy helyzetben rosszul vette át a labdát. Aztán Böde percei következtek: a vendégek támadója előbb még a kapu fölé lőtt, majd a 43. percben Hrepka ívelt elé egy labdát, s jobbról, hét méterről, egy pattanás után nagy erővel a kapu bal felső sarkába bombázott (0–1).

A hazaiak megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget, mert két perccel később a már sárga lapos Akassou buktatta Barthát, s így ő egy perccel hamarabb mehetett az öltözőbe csapattársainál, akik így a második félidőben nemcsak gól, hanem emberhátrányban voltak kénytelenek játszani.

Azonban így sem adták fel, s a 62. percben jobb oldali szöglet után Botis fejesével sikerült is egyenlíteniük (1–1). Négy perccel később azonban Vayer megint a vendégeket juttatta vezetéshez (1–2), de nem örülhettek sokáig a paksiak, mert két perccel később Torghelle újra egyenlített (2–2).

Aztán a 76. percben mintaszerű ellentámadás végén– Böde indítása után– Vayer végül megszerezte a vendégeknek a győztes gólt (2–3). A paksiak így történetük során először tudtak győzni Kispesten.

NEM EGYSZERŰ KISPESTEN GYŐZNI - KIS KÁROLY
HONVÉD-PAKS 2-3

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Paksi FC 2–3 (Botis 62., Torghelle 68., ill. Böde 43., Vayer 66., 76.)
Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
19 perce

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
53 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
1 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
1 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
1 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
2 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
2 órája