Labdarúgó MK: KTE-DVSC, DVTK-ETO, Békéscsaba-FTC a 16 között

2011.11.06. 21:41
Címkék
A Sport Televízió Harmadik félidő extra című műsorában kisorsolták a 2011–2012-es labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításait, melyben már oda-visszavágós alapon dőlnek el a párharcok. Kecskemét–Debrecen és Diósgyőr–Győr rangadó is lesz, az FTC lilákra készülhet – de nem az Újpestre, hanem az NB II Keleti csoportjában a második helyen álló Békéscsabára.

Az NB I tizenhat csapatából a Bp. Honvéd, a Lombard FC, a Paks, a Siófok, a Vasas, és a ZTE nem jutott el az 5. körig – ott van viszont négy NB II-es és két NB III-as csapat, és lesz a nyolc között is alacsonyabb osztályú gárda, hiszen Baja–Kozármisleny összecsapást is rendeznek.
Az NB I tizenhat csapatából a Bp. Honvéd, a Lombard FC, a Paks, a Siófok, a Vasas, és a ZTE nem jutott el az 5. körig – ott van viszont négy NB II-es és két NB III-as csapat, és lesz a nyolc között is alacsonyabb osztályú gárda, hiszen Baja–Kozármisleny összecsapást is rendeznek.

A Ferencváros a Békéscsabát, az Újpest a Kaposvár második csapatát, a Videoton a Haladást kapta, a forduló rangadója a címvédő Kecskemét és a bajnoki listavezető DVSC-Teva összecsapása, illetve a Diósgyőr–Győri ETO rangadó lesz.

Az NSO ajánlja: Adatbank – Magyar Kupa 2011–2012

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Békéscsaba (II.)–Ferencváros
DVTK–Győri ETO
Bajai LSE (II.)–Kozármisleny (II.)
Kaposvári Rákóczi II (III.)–Újpest FC
Kecskeméti TE–DVSC-Teva
Putnoki VSE (III.)–Kaposvári Rákóczi
Videoton–Haladás
MTK (II.)–Pécsi MFC
A párharcokat az elöl álló csapat kezdi hazai pályán. Az első mérkőzéseket november 30-án, a visszavágókat december 3-án játsszák.

 

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
1 perce

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
17 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
8 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
8 órája