MK: Tizedik meccs volt, amelyen szétrúgtak minket, felháborító! - Détári

2011.12.03. 17:40
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján a Ferencváros hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Békéscsabával, így az idegenben szerzett gólok miatt búcsúzott a sorozattól. Détári Lajos a találkozó után a Sport TV-nek elmondta, szerinte csapata becsületesen felkészült a találkozóra.
REAKCIÓK
Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Becsületesen dolgoztunk egész héten, mint mindig. Mi tükörbe tudunk nézni, remélem, mindenki meg tudja ezt tenni. Nem tudom, mások, hogy látják ezt a mérkőzést, de ez valami pankráció volt. Ezért nem biztos, hogy Chiléből ide kell hozni ilyen játékvezetőket. Körülbelül hat kiállításnak kellett volna lenni. Ez most már a tizedik mérkőzésünk volt az Üllői úton, amelyen szétrúgtak minket, és a játékvezető nem tesz ellene semmit. Felháborító!
Pásztor József, a Békéscsaba vezetőedzője: – Néha elég egy százalék esély is. Két mérkőzés alapján a Fradi ellen nem volt sok sanszunk. Örülök, hogy Békéscsabán és itt is jó találkozót játszottunk. Természetesen a Fradi számára sokkal nagyobb volt a tét, de az a csapat, amely az Üllői úton tizenegyest kap az első percekben, és nem omlik össze, annak van tartása.
Balogh Tamás, a Békéscsaba kapusa: – Örülök, hogy jól védtem és továbbjutottunk a Magyar Kupában. A csapat egy irányba húzott, mindenki akarta a sikert.

Legfrissebb hírek

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
37 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
37 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
40 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
41 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
41 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája

A két Mercedes többször összecsapott az élen: jelenleg Russell vezet Piastri és Hamilton előtt – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája