MLSZ: fenntartják Aczél sportszakmai tevékenységének felfüggesztését

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.12.20. 18:05
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága jóváhagyta az Aczél Zoltán ellen meghozott korábbi, a sporttevékenység felfüggesztésére irányuló határozatot.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó-szövetség egy hete felfüggesztette az edzőt a sportszakmai tevékenység gyakorlása alól, miután fogadási botrányba keveredett és a Videoton elleni első Magyar Kupa-mérkőzés után előállították. A szakember munkaadója, a Haladás azóta kezdeményezte munkaviszonyának felbontását, és hétfőn ki is nevezték utódjául Artner Tamást, az NB II-es Ajka eddigi vezetőedzőjét.felfüggesztette az edzőt a sportszakmai tevékenység gyakorlása alól, miután fogadási botrányba keveredett és a Videoton elleni első Magyar Kupa-mérkőzés után előállították. A szakember munkaadója, a Haladás azóta kezdeményezte munkaviszonyának felbontását, és hétfőn ki is nevezték utódjául Artner Tamást, az NB II-es Ajka eddigi vezetőedzőjét.

Retteghy István, az MLSZ fegyelmi bizottságának elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy múlt kedden ő egymaga, tárgyalás nélkül döntött az ügyben, amit megtehetett az fb elnökeként, most pedig a háromtagú fegyelmi tanács tárgyalás megtartása után helybenhagyta az ítéletet, mivel nem merült fel olyan körülmény, amely miatt meg kellett volna változtatni a döntést.

Aczél Zoltán a tárgyaláson nem vett részt, őt ügyvédje, Czeglédy Csaba képviselte, aki a mostani elsőfokú döntést követően bejelentette, hogy mindenképpen fellebbeznek. Retteghy szerint a fellebbviteli bizottság vélhetően már csak jövőre foglalkozik az üggyel.

„Részletesen bemutattuk az álláspontunkat a fegyelmi tanácsnak – mondta Czeglédy. – Komoly érveket mondtunk és okiratokat adtunk át az ügy kapcsán. Aczél Zoltán személyes jelenléte nem volt szükséges az eljáráshoz. Ő most a családjával van, ez a legfontosabb számára. Ezt a bizottságnak előre jeleztük, nincs belőle probléma. Aczél Zoltán két mondatát szó szerint idéztem a meghallgatáson. Ennek a lényege, hogy sem a gyanúsított mérkőzéseket, sem más mérkőzéseket nem befolyásolt, olyan tényről tudomása nem volt, amit munkáltatójának, vagy a hatóságnak jelentenie kellett volna. Ő csak erről tudott volna nyilatkozni.”

A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakvezetőt azzal gyanúsítják, hogy – még a Siófok trénereként – 2009-ben elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a Honvéd–Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg–Siófok bajnoki mérkőzést. Előbbi esetben az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor, míg utóbbi esetben – a gyanú szerint – a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, Andruskó Attilát, H. Gyulát, T. Richárdot és K. Norbertet, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

A fegyelmi bizottság további határozata, hogy jogosulatlan szerepeltetés miatt a Honvédtól levontak négy pontot a Ligakupában. A Honvéd a C-csoport MTK elleni, 3–0-s sikerrel végződött mérkőzésén követett el vétséget, ezért a győzelemért járó három, továbbá egy pontot levontak a csapattól. A döntés lényegében nem befolyásolja a csoport végeredményét: a négyesből a Videoton és az MTK továbbjutott a negyeddöntőbe, a Honvéd pedig így negyedikként végzett a Gyirmót mögött.

FUTSAL FEGYELMI HATÁROZATOK
Balogh Péter (Soroksár) 3 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Tiuca Adrián (Tolna-Mözsi) 2 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Horváth Richárd (Soroksár) 4 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Fekete Gábor (Bábolna-NM) 1 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Komáromi Pétert (Euro Global), mint visszaesőt a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől 2012. február 13-ig eltiltotta.
Csernai Gábor László vezetőedző (MAFC) írásbeli megrovásban részesült, Tollas Gábor edző (Asterix) a kispadtól 3 soron következő férfi futsal NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Legfrissebb hírek

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
14 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
53 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
56 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
59 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
1 órája

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
1 órája

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
1 órája

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik