KTE: Varga Róbert szerződtetéséről megegyeztek a ZTE-vel

P. K.P. K.
2012.02.20. 18:47
Címkék
A Nemzeti Sport Online információi szerint Varga Róbert Zalaegerszegről Kecskemétre szerződik.

A Kecskemét labdarúgócsapata megállapodott a Zalaegerszeggel Varga Róbert szerződtetéséről – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Információink szerint holnap tárgyalnak a kecskeméti vezetők a 25 éves védővel, ezt követően írhat alá új csapatához.

A KTE szakmai igazgatója, Török László múlt héten nyilatkozott arról, hogy korábbi kiszemeltjük, Csizmadia Csaba Gyirmótra szerződésével rövid idő alatt egy másik hátvédet kell találniuk – a jelek szerint Varga Róbert jelenti majd a megoldást, aki 2010-ben szerződött a Videotontól Zalaegerszegre.

Úgy tudjuk, Vargán kívül egy középpályást is igazolhat a Kecskemét, a legutóbb Nyíregyházán, de korábban Pápán is futballozó Sarus Balázs személyében.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS KECSKEMÉTEN
Érkezett: Balog Marcell (Cegléd – kölcsönből vissza), Borszéki Csaba (Dunakanyar-Vác), Tököli Attila (ZTE FC – kölcsönből vissza)
Távozik/szabadon igazolható:Bagi István (Mezőkövesd – kölcsön után végleg),Farkas András (?), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönbe),Gyurcsó Ádám (Videoton – kölcsönből vissza), Kelvin Maynard (holland, ?), Igor Pisanjuk (kanadai-ukrán, ?), Szinisa Radanovics (szerb, Borac Csacsak – Szerbia), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Simon Attila (Siófok), Jovica Stokic (bosnyák, ?), Urbán Gábor (Szigentszentmiklós), Urbán Pál (Mezőkövesd – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak: Sarus Balázs (Nyíregyháza), Varga Róbert (ZTE)

 


 

Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
4 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
12 perce

Erste Liga: legyőzte az Újpestet, élen a Gyergyó

Jégkorong
20 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
28 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként a 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
29 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
32 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
39 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
43 perce