FTC: Détáriék elkezdték, Gyömbér is edzett

2012.06.21. 15:02
null
Détári Lajos (jobbra) szakmai igazgató először <br />tartott edzést a nyári szabadságot követően (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a>)
A többi élvonalbeli labdarúgócsapathoz hasonlóan a Ferencváros is elkezdte a felkészülést a következő szezonra. Az első foglalkozáson az új igazolások mellett ott volt Gyömbér Gábor is, akivel még nincs hivatalos megállapodás, de rajta kívül próbajátékosok is feltűntek – adta hírül a fradi.hu.

Gyömbér már edzett, Böde Dániel viszont még nem, vele is folynak még a tárgyalások. Ott volt a keretben a két új szerb légiós, Vladan Csukics és Alekszandar Alempijevics is, csak úgy, mint a Videoton II-ből érkező Máté János. A korábban előszerződést kötött Orosz Márk is csatlakozott új társaihoz, míg a Csornáról érkező Simita Gergő az NB II-es kerettel kezdi meg a felkészülést.

A kerettel készül Menyhárt Attila, aki a REAC-ban futballozott (és néhány hete már jeleztük, szerepel a kiszemeltek között), illetve Králik Csaba, aki eddig a Dunaszerdahelyet erősítette. Sorsukról később dönt a szakmai stáb.

Az elmúlt szezonban a másodosztályú kerethez tartozó Nyilasi Bálint, Pölöskei II Péter, valamint Holman Dávid is az első csapattal készül. Jó hír az FTC háza tájáról, hogy a bajnokságot sérülten befejező Somália, Józsi György, Busai Attila trió is teljes értékű munkát tudott végezni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Alempijevics (szerb, Kecskeméti TE), Bölcsföldi Viktor (Szigetszentmiklósi TK – lejár a kölcsönszerződése), Vladan Csukics (szerb, Kecskeméti TE), Lannert Bence (Szigetszentmiklósi TK –lejár a kölcsönszerződése), Mester Tamás (Budaörs), Orosz Márk (Szeged 2011), Simita Gergő (Csorna)
Távozik/távozhat: Liban Abdi (szomáliai-norvég, Egri FC?), Balog Zoltán (Egri FC, Lombard?), Junior (?), Kulcsár Dávid (?), Lisztes Krisztián (?), Maróti Béla (?), Héctor Morales (argentin, Estudiantes – Argentína, lejár a kölcsönszerződése), Oláh Lóránt (Kaposvár – lejár a kölcsönszerződése), Pölöskey Péter (?), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Rósa Dénes (?), Marko Simic (horvát, ?), Végh Zoltán (visszavonul), Zsivóczky Norbert (?)
Kiszemeltek: Böde Dániel (Paks), Gosztonyi András (Videoton), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Adrian Markus (romániai, FC Bihor Oradea – Románia), Menyhárt Attila (REAC), Borja Pérez (spanyol, Alcorcón – Spanyolország), Szakály Dénes (Videoton), Szabics Imre (Sturm Graz – Ausztria), Králik Csaba (Dunaszerdahely)

 

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43