Szuperkupa: Egy szabályos gólt nem adtak meg nekünk - Kondás

2012.07.11. 23:02
Kondás Elemér, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a második félidőben sokat hibáztak, ez is hozzájárult, hogy nem sikerült megnyerniük a Videoton elleni Szuperkupa-mérkőzést. A vezetőedző ugyanakkor hozzátette: egy szabályos gólt nem adtak meg csapatának.

„Jól kezdtünk, vezettünk, és az történt a pályán, amit akartunk. A fordulás után rúgtunk még egy szabályos gólt, amit nem adott meg a játékvezető, pedig ezzel eldőlt volna a találkozó. Sokat hibáztunk a második félidőben, az egyenlítés után akadt még helyzetünk, de sajnos nem használtuk ki. A tizenegyeseknél pedig hibáztunk egyet” – értékelte az összecsapást Kondás Elemér.

A Videoton a rendes játékidő 1–1-es döntetlenje után tizenegyesekkel 5–3-ra nyert a bajnoki címvédő és kupagyőztes DVSC ellen. A mérkőzésről itt olvashatja tudósításunkat!

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
13 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
15 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
22 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17