Újpest: elküldték a jamaicai próbázót, a többiek játszanak ma

2012.07.17. 15:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője, Jos Daerden a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, nem tartanak igényt a jamaicai próbajátékosra, Yannick Salmonra.

„Túl vagyunk az edzőtábor felén, néhányan már komolyabb meccsterhelést kaptak. Helyettük most bizonyíthatnak a velünk készülő próbázók és azok a futballisták, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Yannick Salmontól viszont a tegnapi edzések után elköszöntünk. Ő megítélésünk szerint nem jelentene azonnali erősítést a csapatnak. A kapuban ezúttal Horváth Tamás kezd, a tervek szerint az egész mérkőzésen ő véd ma, de a kispadon ott lesz a fiatal Banai Dávid is" – mondta Jos Daerden az ujpestfc.hu-nak.

A lila-fehérek ma 19 órakor a szaúdi al-Faiszali ellen játszanak felkészülési találkozót a belgiumi Sint-Truidenben. Az együttes trénere játékosai hozzáállásáról is beszélt az edzőtáborban.

„Nagyon elégedettek voltunk a csapat hozzáállásával és munkamoráljával az első héten, ezért döntöttünk úgy, hogy a vasárnapi átmozgatás után egy lazább programmal zárjuk le a hetet. De ahogyan a szabadnapnak vége volt, hétfőtől ugyanúgy napi két edzéssel készülünk a bajnokságra, ahogyan eddig is tettük."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – ÚJPEST FC

Érkezők: Bavon Tshibuabua (kongói-belga, Germinal Beerschot – Belgium), Grégory Christ (francia, Sint-Truiden – Belgium), Egerszegi Tamás (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Rubus Tamás (Vasas – lejárt a kölcsönszerződése), Szabó Bence (Vasas – lejárt a kölcsönszerződése), Takács Zoltán (Vasas – lejárt a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat:Bognár István (Mezőkövesd), Dvorschák Gábor (?), Akoete Henrietse Eninful (togói, Standard Liege – Belgium, lejárt a kölcsönszerződése), Fodor Marcell (?), Kiss Zoltán (Mezőkövesd), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Darko Markovics (montenegrói, ?), Rajczi Péter (?), Tajthy Tamás (?), Takács Zoltán (?)
Kiszemeltek: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Balogh Béla (Kecskeméti TE), Koen Daerden (belga, Sint-Truiden – Belgium), Elek Ákos (Videoton), Feczesin Róbert (Brescia – Olaszország),Lencse László (Videoton), Vaskó Tamás (Videoton), Jadin Zarisz (izraeli, próbajáték), Ramazan Cevik (belga-török, Fortuna Sittard – holland, próbajáték)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46