NB I: „Edzésidőben kártyázni szoktunk” - reagált Détári

Vágólapra másolva!
2012.08.11. 23:12
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó NB I 3. fordulójában a Ferencváros, amely hazai pályán 4–1-es győzelmet aratott a vendég Lombard FC ellen. Détári Lajos szakmai igazgató fura nyilatkozata ellenére az emberelőny utáni okos játékot emelte ki, a vendégek vezetőedzője, Bene Ferenc pedig nem akarta értékelni szakmailag a találkozót.

Détári Lajos: – Elégedett vagyok, a csapat nagyszerűen játszott, a kiállítás után kifejezetten okosan és gólra törően futballoztunk.Détári Lajos: – Elégedett vagyok, a csapat nagyszerűen játszott, a kiállítás után kifejezetten okosan és gólra törően futballoztunk.

A szakmai igazgató arra a kérdésre, hogy szokták-e gyakorolni a pontrúgásokat edzésidőben a következőket válaszolta:

„Nem szoktuk, edzésidőben beszélgetünk és kártyázunk″ – nyilatkozta Détári Lajos a mérkőzést követő interjúban.

Bene Ferenc: – Pályafutásom során először teszek ilyet, de szakmailag nem akarom értékelni ezt a találkozót. Ezt a mérkőzést tizenöt perc alatt lerendezték, gondolok itt a játékvezetőkre. Rosszkor voltunk itt, de ilyenkor nyelni kell egyet, ebből is tanulok, és dolgozunk tovább ugyanígy.

Legfrissebb hírek

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Détári Lajos varázsolt Luzernben

Népsport
2026.01.13. 10:04

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

A sokkoló eredmény Détári Lajos, Kiprich József, Lipcsei Péter és Juhász Roland szemszögéből

Magyar válogatott
2025.11.19. 06:29
Ezek is érdekelhetik