Haladás: még kérdéses, Radó játszhat-e az FTC ellen

2012.09.10. 17:48
Továbbra sem lehet tudni, hogy a hátizomsérüléssel bajlódó Radó András játszhat-e a Haladás labdarúgócsapatában pénteken a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin.

„Nem volt értelme az U21-es válogatottnál maradnom, hiszen eleve sérülten érkeztem az edzőtáborba, emiatt a múlt hét elején valamennyi tréninget kihagytam – nyilatkozta Radó András a szombathelyi klub honlapjának, a haladas.hu-nak. – A hét második felében már kocogtam, de ez volt a maximum, a labdás edzésekre nem szállhattam be. Gyógyul-gyógyulgat az izomhúzódásom, úgyhogy a hétfő délutáni, Rohonci úti edzésen részt veszek, kocogok, majd elválik, mennyit bírok. Az biztos, hogy labdát jó esetben a hét közepén látok majd először. Masszíroztak és mágneses ágyon is kezeltek, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy a pénteki, Ferencváros elleni összecsapáson már pályára léphetek. Azonban egyelőre nem tudom megmondani, hogy erre jelen állás szerint mekkora az esély. Rajtam nem múlik, nagyon szeretnék játszani a Fradi ellen."

Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
22 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
23 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2026.10.15. 23:22

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53