Győr: rendőrségi nyomozás az Újpest-meccs után

2012.10.25. 09:35
Címkék
A Győri ETO labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be arról, hogy az Újpest elleni vasárnapi meccset követően a vendégdrukkerek egy csoportja győri szimpatizánsokra támadt. Ezzel kapcsolatban Horváth Csaba, Győr rendőrkapitánya adott tájékoztatást az eto.hu-nak.

„A mérkőzés fokozott hangulatban, rendbontás és kiemelt esemény nélkül ért véget. A befejezést követően a vendégszurkolók elszigetelésre kerültek a Nagysándor József, Stadion utaknál. A szigetelés bontását követően a vendégszurkolók rendőri kíséréssel a parkolóban lévő gépjárműveik és a gyárvárosi vasútállomás felé indultak. Ekkor közülük néhányan a parkoló és az Ipar utca irányába futottak. Ezt követően, rövid időn belül ismételten szigetelésre kerültek az újpesti szurkolók, a még a parkolóban tartózkodó kis számú hazai szurkolóktól. A rendőrség, a mérkőzéshez kapcsolódóan, két személlyel szemben kezdeményezett szabálysértési eljárást, illetve a rendelkezésemre álló információk alapján nyomozást rendeltem el, ismeretlen elkövetők ellen, csoportos garázdaság bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt” – nyilatkozta az eto.hu-nak Horváth Csaba rendőrkapitány a múlt vasárnapi Győri ETO–Újpest mérkőzés kapcsán.

 

Legfrissebb hírek

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
29 perce

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
29 perce

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
38 perce

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
42 perce

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
45 perce

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
1 órája

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
1 órája