Moniz: Megérdemelt siker; Kondás: Rászolgáltunk volna az ikszre

2012.11.12. 09:48
null
Pölöskey Péter (balra) nem remekelt volt csapata ellen, a Debrecen pedig kikapott (Fotó: blikk.hu)
Címkék
Mint ismeretes, tegnap a Ferencváros hazai pályán Józsi György 88. percben, tizenegyesből lőtt góljával 2–1-re legyőzte a bajnoki címvédő DVSC-Tevát. A zöld-fehérek vezetőedzője, Ricardo Moniz szerint megérdemelt győzelmet arattak.

 

„Egyértelműen megérdemeltük a győzelmet, már a Győr és a Paks ellen is nyernünk kellett volna” – nyilatkozta a Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz a DVSC legyőzése után a Sport Televíziónak.

„Most persze örülünk a három pontnak, annak is, hogy szurkolóink ünnepelhetnek, ők alapját képezik a sikereknek. Ezen az úton kell továbbmennünk, megalkuvás nélkül küzdeni a három pontért, de nem csak az én filozófiám a feltétlen támadófutball, a klubé is” – tette hozzá a holland szakember.

A debrecenieket irányító Kondás Elemér szerint viszont rászolgáltak volna a döntetlenre.

„Vegyes képet mutatott a mérkőzés, volt, hogy mi tűntünk jobbnak, máskor a Fradi. A tizenegyes előtti szituációt nem éreztem büntetőt érőnek, azt hittem, kifelé következik rúgás” – fogalmazott a szakember.

„Rászolgáltunk volna az ikszre még úgy is, hogy voltak ziccerei a Ferencvárosnak, és bár akartak a srácok, többet kellett volna tennünk a jó eredményért. A döntetlen az első lépés lett volna felfelé. Sokat segített volna az egy pont, de sajnos jött az a nem teljesen érthető tizenegyes” – mondta Kondás Elemér.

A bajnoki címvédő debreceniek egymás után harmadszor szenvedtek vereséget bajnokin – a Videoton és a Paks után kaptak ki a Fraditól is. A DVSC-nek ilyen rossz sorozata legutóbb 2009 októberében volt: a Loki akkor idegenben a Videotontól (0–3), otthon az Újpesttől (1–2), majd vendégként a Győri ETO-tól (0–1) kapott ki, most pedig idegenben a Videotontól (1–3), otthon a Pakstól (0–1) és látogatóként a Ferencvárostól (1–2). Négyes vereségszériája legutóbb 2001-ben volt a Debrecennek – a DVSC ezen a héten az MTK ellen javíthat az NB I-ben.

EMLÉKEZTETŐ
NB I, 14. FORDULÓ
FERENCVÁROS–DVSC-TEVA 2–1 (Böde 34., Józsi 90. 11-esből, ill. Coulibaly 10.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 14 9 4 1 30–13 +17 31
2. DVSC-Teva 14 8 1 5 22–13 +9 25
3. MTK Budapest 14 7 4 3 23–17 +6 25
4. Videoton FC 14 7 3 4 20–13 +7 24
5. Budapest Honvéd 14 6 3 5 23–21 +2 21
6. Ferencváros 14 5 6 3 21–18 +3 21
7. Kaposvári Rákóczi 14 5 4 5 15–18 –3 19
8. Diósgyőri VTK 14 5 4 5 11–15 –4 19
9. KTE-Phoenix Mecano 14 5 3 6 17–20 –3 18
10. Pécsi MFC 14 4 6 4 14–15 –1 18
11. Újpest FC 14 4 5 5 19–18 +1 17
12. Haladás 14 4 4 6 18–15 +3 16
13. Lombard Pápa FC 14 4 4 6 13–21 –8 16
14. MVM Paks 14 3 7 4 18–17 +1 16
15. Egri FC 14 2 5 7 10–22 –12 11
16. Siófok 14 1 3 10 9–27 –18 6

 

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
6 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
15 perce

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
18 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
35 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
52 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
53 perce

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája