Haladás: Illés Béla többségi tulajdonos lenne a klubban

Vágólapra másolva!
2012.12.23. 15:01
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás sportigazgatója és kisebbségi tulajdonosa, Illés Béla többségi tulajdonrészt venne a klubban társával, de mindez nem csak rajtuk múlik – írja a haladas.hu.

A korábbi Haladás-labdarúgó kisebbségi tulajdonosként szeretne még tulajdonrészt vásárolni a klubban, így többségi tulajdonossá válna, de szerinte nem csak rajta múlik.

„Egy-másfél éve már komolyan felvetődött eza kérdés, és azóta sem tettünk le szándékunkról, hogy többségi tulajdonosok legyünk a Haladásban. Jó lenne, ha sikerülne, de ez nemcsak rajtunk, hanem a többségi tulajdonos városon is múlik" – mondta Illés a haladas.hu-nak.

A klub korábbi labdarúgója beszélt az előttük álló tavaszról is.

„A realitásokat nézve a 4-8. hely valamelyike elérhető. Bízom a hagyományosan jó Hali-tavaszban, és akkor odaérhetünk a dobogó környékére. Nem lesz nagy játékosmozgás, Nagy Dániel helyére egy labdarúgót szeretnénk igazolni a jobb oldalra. Télen ez nem egyszerű feladat, hiszen a legtöbb játékost szerződés köti klubjához. Korolovszky Gáborra nem számít Artner Tamás, nem tudom, hogy alakul a sorsa, de biztosan szeretne valahol még az első osztályban futballozni" – fejezte be Illés.

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25
Ezek is érdekelhetik