Eger: igényt tartanak a francia labdarúgókra

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 12:19
Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy Yohann Lasimant és Ismaël Koné személyében két francia játékos tesztel az Egri FC. Úgy tudjuk, mindkét játékosra igényt tart a szakmai stáb, szerződést ajánlottak nekik.

„Koné és Lasimant ügyében az Eger megtette az ajánlatát, tulajdonképpen meg is egyezetünk, ma a szerződést is aláírhatjuk, így a két labdarúgó fél évre a hevesi csapathoz szerződik" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékosokat Magyarországra közvetítő menedzser, Paunoch Péter.

Ismaël Koné a legutóbb a görög másodosztályú Iraklisz Pszahnában szerepelt, 24 éves védő. A támadó középpályás Yohann Lasimant legutóbb a görög Láriszában légióskodott, de nyár óta nincs csapata. Korábban Franciaországban szerepelt a Rennes-ben, a Sedanban és a Grenoble-ben. Hazája élvonalában egy meccsen lépett pályára, míg a másodosztályban 51 találkozón két gólig jutott.

Paunoch azt is megerősítette, hogy a Palásthy testvérek, Norbert és Dániel Vácról Egerbe tartanak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ EGRI FC-NÉL
Érkezők: Debreceni Dávid (Felsőtárkány SC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Josef Hamouz (cseh, Csehország?), Szimeon Hrisztov (macedón, FK Peliszter Bitola – Macedónia, kölcsönben), Petr Knakal (cseh, Karvina – Csehország?), Piller József (?), Igor Pisanjuk (ukrán-kanadai, Vasas), Romhányi Tamás (Felsőtárkány), Michael Stanislaw (osztrák, SV Horn – Ausztria),Joël Tchami (kameruni, ?), Goran Vujovics (montenegrói, ?), Wolry Wolfe (jamaicai, ?)
Kiszemeltek: Ismaël Koné (francia, szabadon igazolható, legutóbb Iraklisz Pszahna – Görögország, próbajáték), Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO), Marko Dinjar (horvát, Győri ETO), Yohann Lasimant (francia, szabadon igazolható, próbajáték), Palásthy Norbert, Palásthy Dániel (mindkettő Vác), Szavo Rakovics (DVTK), Szabó Bence (Újpest)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
5 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik