Haladás: nem szerződtetik az Ausztriából hazatérő csatárt

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 14:09
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy Márkus Gábor nem lesz a klub játékosa. Az ausztriai légióskodásból hazatérő csatár próbajátékon szerepelt a szombathelyieknél, ám egyelőre nem ajánlottak neki szerződést.

„A nagy hó miatt zömében a Haladás munkacsarnokában készültünk, a csapat jó állapotban van, és örömteli, hogy a műtötteken – Kenesei Krisztián, Kulcsár Kornél kívül valamennyi labdarúgómra számíthatok – mondta Artner Tamás a haladas.hu-nak. – Búrány Zoltán és Ugrai Roland teljes intenzitással dolgozik, Kalász Milán is elkezdte a futóedzéseket, és a korábban sérült Rajos Gábor, valamint Fehér Zoltán is rendesen tréningezik. Márkus Gábor próbaideje lejárt, de jelenlegi állapotában az NB I-es csapatnál nem tudjuk használni, és miután a Haladás II-ben nála fiatalabbak futballoznak, oda sem kell. Ügyes, képzett futballista, de látszik rajta a játékhiány – az őszi szezonban ugye nem volt klubja. Abban maradtunk, hogy erre a fél évre keressen magának csapatot, játsszon, aztán a nyáron visszatérünk az esetleges szerződtetésére.” Kenesei Krisztián, Kulcsár Kornél kívül valamennyi labdarúgómra számíthatok – mondta Artner Tamás a haladas.hu-nak. – Búrány Zoltán és Ugrai Roland teljes intenzitással dolgozik, Kalász Milán is elkezdte a futóedzéseket, és a korábban sérült Rajos Gábor, valamint Fehér Zoltán is rendesen tréningezik. Márkus Gábor próbaideje lejárt, de jelenlegi állapotában az NB I-es csapatnál nem tudjuk használni, és miután a Haladás II-ben nála fiatalabbak futballoznak, oda sem kell. Ügyes, képzett futballista, de látszik rajta a játékhiány – az őszi szezonban ugye nem volt klubja. Abban maradtunk, hogy erre a fél évre keressen magának csapatot, játsszon, aztán a nyáron visszatérünk az esetleges szerződtetésére.”

A Haladás pénteken három órakor az NB II-es Gyirmóttal vív felkészülési mérkőzést, a szombathelyiek második csapata pedig az NB III-as Répcelakkal csap össze.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik