NB II: szerb, horvát és magyar igazolás az SZTK-nál

2013.02.19. 14:20
Az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklósi TK a hivatalos honlapján jelentette be három új labdarúgó érkezését.

A Szigetszentmiklósi TK szerződést kötött Balogh Miklóssal, Stipe Milossal és Ivan Jakovljeviccsel. szerződést kötött Balogh Miklóssal, Stipe Milossal és Ivan Jakovljeviccsel.

Balogh Miklós legutóbb az NB II Keleti csoportjában vitézkedő Békéscsaba játékosa volt, a 24 éves hátvéd korábban az Orosházában és a Vasasban is futballozott. A huszonhárom esztendős horvát-bosnyák Stipe Milos eddig a Troglav Livnóban, a szintén huszonhárom éves szerb Ivan Jakovljevics pedig a szintén bosnyák Zvijezdában szerepelt.

„Gyorsan megállapodtunk az SZTK vezetőivel, örülök, hogy itt folytatom a pályafutásomat. Olyan gárdába szerettem volna szerződni, amelynek vannak céljai, nemcsak a túlélésre játszik. A sérülésem még nem jött teljesen rendben, ám ha minden a tervek szerint alakul, akkor a második forduló környékén már a csapat rendelkezésére állhatok. Egyelőre még különmunkát kell végeznem, de mielőbb szeretnék visszatérni" – mondta Balogh Miklós.

A várhatóan több új játékosokkal is felálló SZTK március 2-án a Gyirmót FC ellen kezdi meg a bajnokságot.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZIGETSZENTMIKLÓSI TK-NÁL
Érkezett: Balogh Miklós (Békéscsaba), Cziráki Attila (Paksi FC II), Eldin Ducic (bosnyák, Olimpik Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Fekete Ádám (DSV Leoben – Ausztria), Horváth László (Kaposvári Rákóczi), Ivan Jakovljevics (bosnyák, Zvijezda – Bosznia-Hercegovina), Kollega Krisztián (Mississauga Eagles – Kanada), Irakli Kvekveskiri (grúz, Dinamo Batumi – Grúzia), Stipe Milos (horvát-bosnyák, Troglav Livno – Bosznia-Hercegovina), Takács Tamás (szerbiai, OFK Beograd – Szerbia),Mamadou Doucouré, Guillaume Khous (mindkettő RC Lens – francia)
Távozott: Bali Péter (Soproni VSE), Bárányos Zsolt (Nyíregyháza), Darko Basztovanov (szerb, FK Zenta), Csiszár Zoltán (Dunaújváros-PASE), Dénes Zsolt (Soproni VSE), Hullám Attila (Kecskeméti TE), Lannert Bence (Soroksár), Lucas (brazil, Diósdi TC - kölcsönbe), Márkus Tibor (Soroksár)
Kiszemeltek:
–

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46