Paks: Kovács az új csapatában is alapember akar lenni

2013.02.22. 16:33
Az NB I-es labdarúgó-bajnokság utolsó előtti helyén álló Egri FC-ből Paksra igazoló Kovács Gábor új csapata honlapjának elmondta: már a bajnoki szezon előtt szóba került, hogy az atomvárosba igazol.

Mint korábban közöltük, Kovács Gábor Pakson folytatja pályafutását. A védő nyilatkozatából kiderül, hogy klubváltásában nemcsak az játszott szerepet, hogy Egerben egyre nehezebb lett a klub helyzete, hanem az is, hogy a Paks már nyáron megkereste. Mint korábban közöltük, Kovács Gábor Pakson folytatja pályafutását. A védő nyilatkozatából kiderül, hogy klubváltásában nemcsak az játszott szerepet, hogy Egerben egyre nehezebb lett a klub helyzete, hanem az is, hogy a Paks már nyáron megkereste.

„Szabadon igazolhatóvá váltam a Vasastól, és jöttem is volna Paksra, de elsődlegesen külföldön szerettem volna játszani. Elmentem két helyre is próbajátékra, de végül nem kötöttem szerződést egyik helyen sem. Pakson azonban sürgősen szerettek volna egy védőt, így ezalatt mást szerződtettek. Ezek után kerültem Egerbe" – tette hozzá az ősszel mind a tizenhét bajnokin pályára lépő játékos.

Kovács elmondta még, hogy számára nagyon vonzó a paksiak által követett modell, amelyben a honi labdarúgóknak főszerep jut. A keret tagjai közül több játékostársát is barátként üdvözölheti, ám a mestert, Tomiszlav Szivicset még nem ismeri. Tudja, nem lesz egyenes útja a kezdőbe, de meg fog küzdeni a helyéért.

„Azt a mester dönti el, hogy mikor és mennyi időt szán nekem. Biztos, hogy meg kell küzdenem a bekerülésért, de ez a normális. Ez visz mindenkit előre, engem, de a csapatot is. Profi gondolkodásúnak tartom magam, tudom, hogy hol a helyem. De azt is tudom, hogy mi a célom. Azon leszek, hogy bekerüljek a kezdőbe. Mindent megteszek majd annak érdekében, hogy játszani tudjak" – nyilatkozta a paksiak újdonsült igazolása.

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15