Eger: A Vidi ellen csak a győzelem elfogadható - Mészáros

2013.03.09. 09:32
Első hivatalos tétmérkőzésére készül a labdarúgó NB I-ben szereplő Egri FC kispadján Mészáros Ferenc. A tabella 15. helyén álló csapat vezetőedzője a szombati ellenfél, a Videoton hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, számukra csak a győzelem elfogadható a fehérváriak ellen.

„Kemény, hajtós mérkőzésre számítok szombaton. Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni Magyarországon a Videotont. Azonban minden csapatnak vannak gyenge pontjai. A feladatunk, hogy ezeket a gyenge pontokat megtaláljuk, ahhoz viszont, hogy eredményesek legyünk a székesfehérvári csapat ellen, végig magas színvonalon kell futballoznunk. Mindenképp nagy önbizalmat ad számunkra az a tény, hogy a bajnokságban listavezető Győri ETO ellen két Ligakupa-mérkőzésen összesen hét gólt sikerült szereznünk, és kiharcoltuk ellenük a továbbjutást. Nem zavarhat meg bennünket, hogy nem hazai környezetben fogadjuk a Videotont. Játékosaimnak függetleníteniük kell magukat a helyszíntől. A szombati, Videoton elleni meccsen csak a győzelemmel lennék elégedett” – mondta a vidi.hu-nak Mészáros Ferenc.Mészáros Ferenc.

A Vácon sorra kerülő Eger–Videoton mérkőzés ma 16 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
13 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25