Gyömbér nem bánná, ha csúszna a költözésük

2013.03.16. 13:30
null
Gyömbér Gábor (jobbra) a védelemben és a középpályán<br />is megállja a helyét (Fotó: Korponai Tamás)
Védekező középpályásnak tartja magát, de örül annak, hogy ha a szükség úgy hozza, edzője, Ricardo Moniz belső védőként is számít rá. Gyömbér Gábort a Ferencváros a nyáron vásárolta ki a Lombard Pápával érvényes szerződéséből, azóta a zöld-fehérek kezdő tizenegye elképzelhetetlen a nagy munkabírású labdarúgó nélkül.

– Kabát Péter vasárnapi „könyököse” után hogy van a feje?
– Csütörtökön lekerült rólam a ragtapasz, amely a felszakadt szemhéjamat húzta össze, nincs duzzanat, nincs fejfájás, így mondhatom, minden rendben van velem – felelte csapata pénteki edzése után Gyömbér Gábor.

– A tavasszal két meccsen hat pontot szerzett a Fradi, így gondolom, nem örült, amikor megtudta, hogy a hétvégi fordulót elhalasztják.
– Ha abból indulok ki, hogy lendületbe jöttünk, nyilván jó lett volna vasárnap játszani a Honvéd otthonában, de az is igaz, sérülésveszélyes pályán nem szabad futballozni. Sajnos a körülmények most kosántsem ideálisak, így érthető, hogy az illetékesek a halasztás mellett döntöttek.

...
– A Ferencváros pillanatnyilag ötödik, az éllovas ETO tizenhárom pontos előnye behozhatatlannak látszik, ám a második helyezett MTK csak négy pontra van. Minek kell történnie az idény hátralévő részében, hogy jó szívvel gondoljon vissza a tavaszra?
– Az Albert-stadion atmoszférája megbénítja az ellenfeleket, ezért nem bánnám, ha csúszna az albérletbe költözésünk napja. Az Újpest ellen kezdtünk fáradni, mégis a rivális fölé kerekedtünk, de említhetném az őszi utolsó fordulót, amikor kétgólos hátrányból vertük meg a Pécset, mégpedig szurkolóink hathatós segítségével. A nagy hátrány ellenére nem mondunk le a bajnoki címről, de akkor sem leszek csalódott, ha „csak” a dobogón végzünk. A lényeg az, hogy kiléphessünk a nemzetközi porondra.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, GYÖMBÉR GÁBOR MIKÉNT ÉLI MEG, HOGY RICARDO MONIZ IDE-ODA RAKOSGATJA, ILLETVE HOGYAN GONDOLKODIK A VÁLOGATOTTSÁGRÓL, KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT!

 

Legfrissebb hírek

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
11 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
10 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
22 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
23 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
23 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00