Ligakupa: Én vagyok felelős az eredményért - Gomes

2013.04.24. 22:14
José Gomes, a Videoton vezetőedzője a Ferencváros elleni, 5–1-re elveszített Ligakupa-döntő után úgy nyilatkozott, egyedül ő felelős a vereségért.

„Nem könnyű erről a meccsről beszélni. Egyetlen ember felelős ezért az eredményért, én. Nem az időjárás, nem a játékvezető, nem a játékosok, egyedül én. A Fradi azt játszotta, amit megszokhattunk tőlük. Megérdemelten nyerték meg a Ligakupát. Pontosan azt nyújtották, amit eddig is. Mi viszont az érkezésem óta most játszottunk a legrosszabbul. Megérdemelte a Fradi a győzelmet. Egyetlen gól volt, amely nem volt igazságos, az első. Böde a legérzékenyebb testrészénél ragadta meg Viníciust, így alakult ki a gólhelyzet. Gyorsan sikerült ugyan egyenlítenünk, de ma a Ferencváros jobb volt, megérdemelten nyertek. Azonban amit győztes meccsek után is elmondtam, azt tudom mondani most is: ez a mérkőzés már a múlt része, előre kell néznünk, és a következő összecsapásra kell koncentrálnunk” – nyilatkozta José Gomes a meccs után.

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28