Videoton: MLSZ-vizsgálatot kértek Juhász-ügyben - közlemény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.08. 17:16
null
Az MLSZ vizsgálhatja ki, hogy volt-e fojtogatás (Fotó: Grnák László)
A Videoton hivatalos honlapján, a vidi.hu-n közleményt adott ki a Diósgyőr–Videoton mérkőzésen történtekkel kapcsolatban. A fehérvári klub arra kéri a szövetséget, hogy vizsgálja ki a Juhász Roland és Szabó Zsolt játékvezető közötti esetleges – a médiának témát adó – affért. Alább a közlemény teljes szövegét közöljük, változtatás nélkül.

Az alábbiakban klubunk hivatalos álláspontját olvashatják az április 7-én lejátszott Diósgyőr–Videoton FC mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.

A 2013. április 7-én a Diósgyőr ellen játszott bajnoki mérkőzésünkről készült tudósításokban megjelent, hogy játékosunkat, Juhász Rolandot Szabó Zsolt játékvezető fojtogatta a mérkőzés lefújása előtt nem sokkal.

Klubunk úgy döntött, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetségtől a történtek kivizsgálását kéri. Erről a keddi nap folyamán hivatalosan is tájékoztatjuk a szövetséget. A történtek tisztázását az MLSZ-től várjuk, ezért a sajtón keresztüli csatározások elkerülése érdekében ezzel a témával kapcsolatban jelenleg nem kívánunk nyilatkozni a médiumok képviselőinek.

VIDEOTON FC

Az eset előzményeiről itt olvashat!

 

 

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
19 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54
Ezek is érdekelhetik