Futball: Urbán felfüggesztett börtönt kaphat - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.03. 06:57
Hivatalos személy elleni erőszak miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaphat Urbán Flórián, korábbi 40-szeres válogatott labdarúgó, edző – írja a Blikk.

Urbán Flórián tavaly augusztus 19-én gyermekei édesanyjának sörözőjében ünnepelte korábbi együttese, az Újpest 2–1-es győzelmét a Ferencváros ellen, amikor a IV. kerületi kocsmában megjelentek a rendőrök. Ők a csendrendelet miatt 22 órakor be akarták záratni a helyet, s ugyanezért tértek vissza oda harminc perccel később.

Ekkor, állításuk szerint, a velük vitába keveredő Urbán egyiküket lefejelte. Az ügyben kiadott hivatalos közlemény arról számolt be, hogy a járőr könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a vezetőedzőként legutóbb a Vasast irányító szakembert pedig bilincsben vitték el a helyszínről, másnap reggel hatkor engedték szabadon, ellene hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A hvg.hu internetes oldal információja szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség elkészítette a vádiratot, amelyben felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a bíróságtól Urbánra.

A korábban a Zalaegerszeg színeiben bajnoki aranyérmet szerző, a Bajnokok Ligája selejtezőjében is pályára lépő focista ugyanakkor a mai napig ártatlannak vallja magát.

„Voltam többször meghallgatáson, a nyomozóknak is elmondtam, tiszta a lelkiismeretem. Ennél többet egyelőre nem szeretnék közölni az ügyről, de eljön majd annak is az ideje, hogy megismerhetik az én verziómat – mondta a Blikknek Urbán, akinek ügyvédje, dr. Pálfi József sem kívánt reagálni a vádiratban foglaltakra.

Korábban a söröző vezetője mellett több szemtanú állította, hogy Urbán nem követett el semmit, csupán annyit kért a rendőröktől, tisztességes hangnemben beszéljenek gyermekei édesanyjával. A járőrök viszont azt állították, a focista a záróra előtt nagy hangon közölte velük, nem hagyja el a sörözőt, s ezt követően történt az állítólagos lefejelés.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
13 órája

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
17 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
22 órája

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 22:55

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 15:25

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 12:02

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53