NB I: Szivics szerint a Paksnak minőségbeli problémái vannak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.10. 19:30
A labdarúgó NB I 27. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK hazai pályán Pölöskei Zsolt bombagóljának köszönhetően 1–0-s győzelmet aratott az MVM Paks ellen, így pontszámban utolérte a tabella második helyén álló, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Videotont. A fővárosiak szakmai igazgatója, Garami József szerint megérdemelt győzelmet arattak, míg a vendégeket irányító Tomiszlav Szivics minőségbeli problémákat lát a csapatánál.

Garami József (az MTK szakmai igazgatója): – Hajtós mérkőzés volt, sok helyzetünk adódott, de nem tudtuk őket belőni. A végén egy jól eltalált lövéssel nyertünk, úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten.Garami József (az MTK szakmai igazgatója): – Hajtós mérkőzés volt, sok helyzetünk adódott, de nem tudtuk őket belőni. A végén egy jól eltalált lövéssel nyertünk, úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten.

Tomiszlav Szivics (a Paks vezetőedzője): – A fiúk a maximumot nyújtották, a küzdéssel és az akarattal nincs, „csak” a minőséggel van gond. Vannak olyan játékosok, akik egyszerűen nem találják önmagukat. Egy pontot megérdemeltünk volna, de gratulálok az MTK-nak a győzelemhez. Nekünk pedig össze kell szednünk magunkat, és meg kell próbálnunk pontokat szerezni, mert ez kezd rosszul kinézni. Jól játszunk, de ezért önmagában nem jár pont.

A Sport Tv felvétele

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
9 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
14 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22