NB I: Valahogy nem éreztem a hazai pálya előnyét - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.26. 18:58
A DVSC-Teva labdarúgócsapatát irányító Kondás Elemér nem érezte a hazai pálya előnyét a Ferencváros elleni hazai bajnoki mérkőzésükön. A 3–2-re nyerő vendégek vezetőedzője, Ricardo Moniz azt emelte ki a találkozó után, hogy jó úton járnak.

A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK, AZ M1 ALAPJÁN

KONDÁS ELEMÉR: „Nagyon jó mérkőzés volt, sajnos olyan gólokat kaptunk, amilyeneket nem lett volna szabad. A kiállítás után nehéz helyzetbe kerültünk, de a srácok tették a dolgukat becsülettel, egy rossz szavam nem lehet rájuk. Valahogy nem éreztem a hazai pálya előnyét a mai mérkőzésen. A Ferencváros kapott két sárga lapot két tizenegyesért, ennyi. Mi meg kaptunk nyolcat vagy nem tudom, mennyit. Mindegy, nem ezzel kell foglalkozni. Nyilván a kiállítás kicsit nehéz helyzetbe hozott minket, az az igazság, hogy az első félidőben voltak helyzeteink, azokat kellett volna jobban kihasználni.”

RICARDO MONIZ: „Tizenkét év után tudtunk nyerni Debrecenben, ez talán mutatja, hogy jó úton járunk, fejlődésben vagyunk, ez egy jó jel nekünk. A mérkőzés előtt már tudtuk, hogy a dobogó nem elérhető, de mindenképpen presztízsmérkőzés volt a számunkra, hiszen az elmúlt évek legsikeresebb csapata ellen játszottunk idegenben, szerettük volna megmutatni, hogy mi is jó csapat vagyunk.”

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

Lengyel bajnok, bolgár kupagyőztes kapust igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 12:01
Ezek is érdekelhetik