Felkészülés: korábbi BEK-győztessel is játszik a Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.14. 10:25
A Videoton labdarúgócsapata ezúttal Tirolban tölt el másfél hetet, és készül fel a júliusban kezdődő Európa-ligára, valamint a 2013–2014-es NB I-es szezonra. Június 17-én és 18-án az ilyenkor szokásos szezon eleji orvosi felmérésen vesznek részt a játékosok, majd 19-én szerdán Innsbruck közelébe utazik a csapat.

A vidi.hu beszámolója szerint az első pár nap a kemény munkáról fog szólni, a tervek szerint ezúttal is napi két edzés szerepel a programban. Az ausztriai felkészülés második felében aztán következnek az edzőmeccsek. Az elsőt június 22-én, 18 órakor az osztrák Landesligában szereplő SK Jenbach ellen játsszák. Három nappal később, június 25-én 20 órakor, a román bajnokcsapattal mérkőznek meg. A Steaua Bucuresti 1986-ban megnyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et. A fehérváriak utolsó ausztriai edzőmeccsüket a német Karlsruher SC ellen játsszák június 28-án, 18 órakor. vidi.hu beszámolója szerint az első pár nap a kemény munkáról fog szólni, a tervek szerint ezúttal is napi két edzés szerepel a programban. Az ausztriai felkészülés második felében aztán következnek az edzőmeccsek. Az elsőt június 22-én, 18 órakor az osztrák Landesligában szereplő SK Jenbach ellen játsszák. Három nappal később, június 25-én 20 órakor, a román bajnokcsapattal mérkőznek meg. A Steaua Bucuresti 1986-ban megnyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et. A fehérváriak utolsó ausztriai edzőmeccsüket a német Karlsruher SC ellen játsszák június 28-án, 18 órakor.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10
Ezek is érdekelhetik