Haladás: a mellőzötté vált középpályás távozik a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.11. 16:33
Nem hosszabbít szerződést a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Búrány Zoltánnal – adta hírül hivatalos honlapján a klub. A 23 éves szabadkai születésű középpályás így távozik a szombathelyi csapattól, de azt még egyelőre nem tudni, hol folytatja.

„A bajnokság befejezése után egyeztettem a vezetőkkel, és abban maradtunk, hogy miután nem illek bele Artner Tamás elképzeléseibe, nem hosszabbítanak velem szerződést – mondta Búrány Zoltán a haladas.hu-nak. – A vezetőkről csak jókat mondhatok, ők már a télen hosszabbítani akartam velem, ám ahogy nyilatkoztam is, én megvártam a bajnokság végét. Szívesen maradtam volna a Haladásban, de ilyen az élet. Két éve kerültem Szombathelyre, még Aczél Zoltán hívott a Rohonci útra. Sok sikerélményben volt részem, úgyhogy jó szívvel gondolok az itt eltöltött időre. Igaz, voltak negatív dolgok is, azt például nehezem éltem meg, amikor a székesfehérvári meccs után bilincsben vitték el az edzőnket. Majd érkezett Artner Tamás, és bár a középpályán érzem otthon magam, nála egy teljesen új szerepkörben, balhátvédként is megálltam a helyem. Legalább ezzel a poszttal is bővül a repertoárom. Fiatal vagyok, mindenképpen az NB I-ben szeretnék futballozni. Tapogatózások már voltak, de konkrét ajánlatot még nem kaptam." Búrány Zoltán a haladas.hu-nak. – A vezetőkről csak jókat mondhatok, ők már a télen hosszabbítani akartam velem, ám ahogy nyilatkoztam is, én megvártam a bajnokság végét. Szívesen maradtam volna a Haladásban, de ilyen az élet. Két éve kerültem Szombathelyre, még Aczél Zoltán hívott a Rohonci útra. Sok sikerélményben volt részem, úgyhogy jó szívvel gondolok az itt eltöltött időre. Igaz, voltak negatív dolgok is, azt például nehezem éltem meg, amikor a székesfehérvári meccs után bilincsben vitték el az edzőnket. Majd érkezett Artner Tamás, és bár a középpályán érzem otthon magam, nála egy teljesen új szerepkörben, balhátvédként is megálltam a helyem. Legalább ezzel a poszttal is bővül a repertoárom. Fiatal vagyok, mindenképpen az NB I-ben szeretnék futballozni. Tapogatózások már voltak, de konkrét ajánlatot még nem kaptam."

A védekező középpályásként és védőként is bevethető Búrány 2011 nyarán érkezett Szolnokról Szombathelyre, és összesen 38 NB I-es bajnokin lépett pályára a Haladás színeiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Predrag Bosnjak (szerb, Veszprém), Skriba Máté (Tatabánya – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (?) Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Gőcze Gergő (PMFC), Kenesei Krisztián (?), Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
14 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
16 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03
Ezek is érdekelhetik