KTE: megvan az egyezség, Bekő Balázs lesz a vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.24. 15:43
null
Bekő Balázs (balra) megállapodott a KTE tulajdonosával, Rózsa Pállal (Fotó: kecskemetite.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online már szombaton előrevetítette, Bekő Balázs lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője.

 

Először szombaton adtuk hírül, hogy a Kecskemét tárgyal a legutóbb Budaörsön dolgozó Bekő Balázzsal, aki a Paksra igazoló Horváth Ferencet pótolhatja a kispadon.

Bekő kérdésünkre el is ismerte a KTE érdeklődését. A kecskemétiek ma bejelentették Horváth Paksra szerződését, és kora délután újra tárgyaltak a korábban Mezey György és Paulo Sousa stábjában a Videotonnál is dolgozó szakemberrel.

A Nemzeti Sport értesülései szerint megszületett a megállapodás, Bekő kettő plusz egy éves szerződést köt a Kecskeméttel. Ezt később a klub hivatalos honlapja is megerősítette.

A KTE HIVATALOS KÖZLEMÉNYE – BEKŐ BALÁZS A KTE VEZETŐEDZŐJE

„A Videotonnal bajnoki címet is ünneplő, 41 esztendős tréner hétfőn aláírta 2+1 évre szóló szerződését, amely után már edzést is tart.

Bekő Balázs játékosként közel 300 élvonalbeli mérkőzésen léphetett pályára, ennek zömét a Videoton játékosaként abszolválta. A fehérváriakon kívül a Gázszer, az FTC, valamint a Vasas mezét is magára öltötte, légiósként a Hapoel Jeruzsálemben töltött el egy esztendőt. Az utánpótlás-válogatottak után tagja volt a felnőttkeretnek is.

Edzői karrierjét 2004-ben Nyíregyházán kezdte, onnan egy évvel később visszatért a Videotonhoz, ahol 2007-ig az utánpótlásban tevékenykedett. Ekkor került a felnőttcsapathoz, ahol 2011-ig pályaedzőként számítottak rá, ebben az évben Dr. Mezey György mellett bajnoki címet is ünnepelhetett. 2012 nyarán vette át a Budaörs irányítását, a csapattal rögtön NB III-as bajnoki címet szerzett, és végül csak osztályozón maradtak le az NB II-es indulásról” – fogalmaz Bekővel kapcsolatban a KTE hivatalos honlapja.

 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28