MTK: Az FTC-szurkolók könnyen ellened fordulnak - Wolfe

2013.06.23. 13:56
Rafe Wolfe-nak volt szerencséje közelebbről megismerni a Ferencváros és az MTK szurkolótáborát is. A jamaicai légiós jobban szeret a kék-fehéreknél futballozni.
Wolfe 2011-ben igazolt az MTK-ba, első magyar csapata azonban a Ferencváros volt. „A Ferencvárosnak nagyobb a szurkolótábora, így nagyobb a nyomás is, és a tömeg könnyen ellened fordul. Az MTK-nál azonban könnyebb játszani, sokkal nyugodtabb a környezet, a drukkerek jobban értékelik a játékosok teljesítményét” – nyilatkozta Wolfe a Jamaica Observernek.

„A szurkolók kedvence lettem, ráadásul nagyon szerettem a fiatal csapattársaimmal játszani. Mindenki felnézett rám, és az első teljes szezonban a segítségemmel feljutott az együttes az élvonalba, a Magyar Kupában pedig döntőt játszhatott – folytatta a védő, aki a nehézségekről is beszélt. – Miután a 2010–2011-es szezon közben az MTK-hoz igazoltam, megsérültem, meg kellett műteni a térdemet.

Kiestem tizenkét hétre, így nem sok mérkőzést játszottam. A csapat kiesett, de külön öröm volt a számomra, hogy az első teljes évemben egyből visszajutottunk.”

Wolfe eddig nyolcszor lépett pályára a jamaicai válogatottban, reményei szerint ez a szám tovább nőhet.

„Mindig a nemzeti csapat rendelkezésére állok. Tudom, hogy a válogatott hasznára válnék, sokkal érettebb, határozottan jobb játékos lettem mentálisan és fizikailag is.”
Legfrissebb hírek

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
10 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
16 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
20 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11