PMFC: távozik a légiós, pedig tetszett a hozzáállása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.10. 11:12
Távozik a Pécsi MFC NB I-es labdarúgócsapatától a cseh védő, Jirí Krejcí.

Erről Feleki Attila ügyvezető igazgató beszélt a pecsma.hu regionális portálnak adott interjújában. pecsma.hu regionális portálnak adott interjújában.

„Komoly elhivatott csapatot szeretnénk és ebben nem ismerünk pardont, ezért egy-két játékost már szezon közben elküldtünk. Aki ugyanis nem áll be a sorba, arra nincs szüksége a csapatnak. Akassou például nem nyújtott rossz teljesítményt a pályán, de közel sem érdekelte annyira a PMFC sorsa, mint bennünket. Ellenben Krejcí hozzáállásával abszolút meg voltunk elégedve, az edzői stáb viszont szakmai szempontok miatt nem tervez vele a továbbiakban, így pedig nem éri meg egy légióst itt tartani. Pénteken állapodtunk meg a szerződésbontásban. Okoronkwo pedig továbbra is csapatot keres magának, hiszen a jelenlegi stáb nem tart rá igényt” – összegzett a légiósokkal kapcsolatban Feleki.

A tavaly nyáron igazolt Krejcí 20 mérkőzésen kapott lehetőséget a magunk mögött hagyott szezonban az NB I-ben (mindet végigjátszotta), összesen két gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Gőcze Gergő (Haladás), Nagy Dominik (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Városi Viktor (Kozármisleny – kölcsönből vissza?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Andrej Causic (horvát – ?), Eröss Csaba (Kozármisleny – ismét kölcsön), Jirí Krejcí (cseh, ?), Nagy Dominik (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, ?) Alekszandar Sztojmirovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – ismét kölcsön)
Kiszemeltek: Bodor Boldizsár (Berschot – Belgium), Fellai József (Kozármisleny), Mohl Dávid (KTE), Sváb Dániel (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
59 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46