Honvéd: az UEFA rasszizmus miatt (is) eljárást indított
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos közlemény tudatta: az Európai Labdarúgó-Szövetség (UEFA) rasszista megnyilvánulás miatt eljárást indított a kispestiek ellen.
A kispesti közlemény szerint az UEFA a Vojvodina–Bp. Honvéd Európa-liga-selejtezőt követően indított eljárást, mert a magyar szurkolók a „Vojvodina homoszexuális” rigmust skandálták vendéglátóik felé, illetve később a kameruni Abubakar Oumarut huhogással inzultálták.„Az UEFA illetékesei már korábban jelezték, hogy rasszista, antiszemita, homofób megnyilvánulások egy klub szurkolói részéről súlyos következményeket vonhatnak maguk után. A Bp. Honvéd FC mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy klubunkat csak a valóban megtörtént események alapján ítéljék meg. Ugyanakkor klubunk minden vezetője, edzője, játékosa és dolgozója lesújtva érzi magát, hogy előrehaladásunkat ilyen események akadályozzák. Klubunk a tények teljes feltárása után fogja eldönteni, hogy milyen szankciókkal kíván élni azok ellen, akik minket ismét ide juttattak” – olvasható a honvedfc.hu-n megjelent közleményben.
Legfrissebb hírek

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle
Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!
Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában
Európa-liga
2026.09.17. 22:51





