Vidi: az új spanyol kapus a bajnoki címre vágyik a legjobban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.31. 16:23
Bemutatkozott Juan Calatayud a labdarúgó NB I-ben a Haladás elleni 2–0 során. A Videoton nyáron szerződtetett spanyol kapusa a klub hivatalos honlapjának elmondta, a legjobban a bajnoki címre vágyik új csapatával.

„Nagyon örülök, hogy a Vidihez kerültem, jól érzem magam a csapatban, nagyszerű játékostársakkal vagyok körülvéve, és igazán magas szintű szakmai munka zajlik a klubnál. Külön öröm számomra, hogy az első magyarországi bajnoki meccsemen, hazai környezetben, kapott gól nélkül mutatkozhattam be a szurkolóknak. A célom ugyanaz, mint ami a csapat célja, vagyis, hogy minden sorozatban, amelyben elindulunk, az első helyen végezzünk. De természetesen a legjobban a bajnoki címre vágyom” – idézi a vidi.hu Calatayudot.

Calatayud vasárnap ismét bizonyíthat, hisz a Videoton Budapestre látogat, a Ferencváros elleni rangadóra. Az NB I 1. fordulójában debütálók közül egyébként a spanyol kapus volt a legidősebb újonc.

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik