Videoton: Brachi visszatért, egy hónap múlva teljes értékű lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 13:43
Visszaérkezett Magyarországra Álvaro Brachi, a Videoton sérülésből felépülő futballistája – írja a vidi.hu.

Brachi az elmúlt időszakban a csapattól külön, Spanyolországban végezte a rehabilitációját, a héten azonban már visszaérkezett Magyarországra és újra együtt készül a Videotonnal.

A játékos egyelőre még külön munkát végez, de Dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatása szerint jó erőben van a futballista.

„Álvaro saját bevallása szerint jó erőben érkezett vissza, ezt egyébként az első néhány nap edzésmunkája alá is támasztotta. Most már ismét együtt edz a csapattal, igaz, még külön végzi a személyre szabott feladatokat. Előreláthatólag négy-öt hét múlva végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát Brachi" – mondta a csapatorvos.

Brachi még az előző szezon végén, egy edzésen sérült meg, így a bajnoki hajrában már nem lépett pályára.

„Örülök, hogy újra Magyarországon vagyok, Az elmúlt néhány hétben nagyon monoton munkát végeztem Spanyolországban egyedül. Ehhez képest igazi felüdülés, hogy ismét a csapattársaimmal egy helyen és egy időben végezhetem a személyre szabott rehabilitációmat. Nagyon szeretnék már ismét teljes értékű munkát végezni, és újra pályára lépni. Remélem, legkésőbb augusztusban már erre is sor kerülhet" – vélekedett a játékos.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
11 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
23 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik